Samadhi 2 – Videó átírása

Nem erről gondolsz

A végső igazság nem önthető szavakba. Az maga a csönd a csöndben (Pirke Avot) A világ legnagyobb spirituális tanítói az ókortól a modern időkig mind azt vallották, hogy létünk legmélyebb igazsága nem egy adott vallás vagy spirituális hagyomány tulajdona, hanem ott van minden ember szívében. A költő Rumi azt mondta: “Hol van az a hold, ami sohasem kel fel vagy megy le? Hol van az lélek, ami nincs velünk, és nincs nélkülünk? Ne mondd, hogy itt van vagy ott van.

Minden teremtmény “az”, de csak a szemnek, ami lát. A bábeli torony történetében az emberiség számtalan nyelvre hitre, kultúrára és érdeklődésre darabolódott szét. Bábel jelentése szó szerint “az Isten kapuja”. A kapu a gondolkodó elménk – kondicionált struktúránk. Azok, akik felismerik saját valódi természetüket, saját lényegüket néven és formán túl, beavatást kapnak a nagy titokba arról, hogy mi rejlik a kapun túl.

Egy ősi példázatnak, az elefánt példázatának a használatával szokták illusztrálni, hogy valójában a különböző vallások mind egyetlen nagy igazságra mutatnak rá. Egy vak embercsoportban mindenki az elefánt más-más részét érinti, így más-más benyomása lesz arról, hogy milyen az elefánt. Az, aki az elefánt lábánál áll, úgy látja, hogy az elefánt olyan, mint egy fa. Az, aki a faroknál van, azt mondja, az elefánt olyan, mint a kötél. Az elefánt olyan, mint egy lándzsa, mondja az, aki az agyarnál áll. Annak, aki a fület érinti, az elefánt olyannak tűnik, mint egy legyező. Az az ember, aki az oldalát érinti, arról van meggyőződve, hogy az elefánt olyan, mint egy fal. A probléma az, hogy az elefántból a saját darabunkat érintjük, és azt hisszük, a mi tapasztalatunk az egyetlen igazság. Nem ismerjük el vagy nem fogjuk fel, hogy minden ember tapasztalata ugyanannak az állatnak más-más aspektusa. Az örök filozófia annak megértéséről szól, hogy minden spirituális és a vallási hagyomány egyetlen egyetemes igazságról szól. Egy titokzatos vagy transzcendens valóságról, amelynek alapjaira épített minden spirituális tudás és világnézet.

Swami Vivekananda így foglalta össze az örök tanítást, amikor azt mondta: “Az összes vallás vége annak felismerése, hogy Isten a lélekben van. Ez az egyetemes vallás. ” Ebben a filmben, amikor az Isten szót használjuk, az egyszerűen a transzcendens metaforája, ami a korlátozott én-elmén túli nagy titokra mutat. Az igazi önmagunk vagy benső énünk megvalósítása azt jelenti, hogy megvalósítsuk isteni természetünket. Minden léleknek lehetősége van arra, hogy új, magasabb szintű tudatosságban nyilvánuljon meg. Felébredjen álmából, és ne azonosítsa önmagát a formával. Az író és látnok, Aldous Huxley, aki a Szép új világ című könyvéről ismert, írt egy olyan könyvet is, aminek Az örök filozófia címet adta, és amiben arról az egy tanításról ír, ami újra és újra visszatér a történelemben, annak a kultúrának a formájában, amiben megvalósul. Ezt írja: “Az örök filozófiát legtalálóbban a szanszkrit “Tat Tvam Asi”; “Az vagy te” mondat fejezi ki. Az átman vagy a benső örök én azonos a brahmannal, mindenféle létezés abszolút elvével, és minden ember végső célja, hogy felfedezze ezt önmaga számára.

Megtudni, hogy ki is ő valójában. Minden hagyomány olyan, mint egy ékszer egyik oldala, ami ugyazon igazságnak saját perspektíváját tükrözi, ugyanakkor visszhangozva és megvilágítva egymást. Bármi legyen is a nyelv és a fogalmi keretrendszer, minden vallásnak, ami az örök tanításon elmélkedik, van valamilyen elképzelése arról, hogy létezik egy egység valami nagyobb, rajtunk túl létező dologgal. Lehet egy vagy több forrás tanításaiból tanulni vagy azokat kiegészíteni anélkül, hogy az éntudat azonosulna velük. Azt mondják, hogy minden spirituális tanítás egyszerűen egy ujj, ami a transzcendens igazságra mutat. Ha nem tudjuk kényelemből elengedni a dogmát, a tanítást, visszamaradunk spirituális fejlődésünkben. Ahhoz, hogy felismerjük a minden fogalmon túl levő igazságot, le kell mondanunk minden ragaszkodásról és kötődésről, minden vallási fogalomról. Az egó szempontjából számodra a szamádhi felé mutató ujj egyenesen a mélység felé mutat. Keresztelő Szent János mondta: “Ha valaki biztos akar lenni abban, hogy jó úton halad-e, be kell csuknia a szemét, és a sötétben kell járnia.”

 “Teljes életet élni annyi, mint mindig a senki földjén lenni… … azt kívánni, hogy meghaljunk újra és újra.” A szamádhi egy ugrással kezdődik az ismeretlenbe. Az ősi hagyományok szerint ahhoz, hogy felismerjük a szamádhit, tudatosságunkat végül minden ismert tárgytól, minden külső jelenségtől kondicionált gondolattól és érzéstől el kell fordítanunk maga a tudatosság felé. A belső forrás felé; a szív vagy az egyéni lét lényege felé. Amikor a szamádhi szót használjuk ebben a filmben, a transzcendensre mutatunk. A legmagasabb szintű szamádhira, ami a nirvikalpa szamádhi. A nirvikalpa szamádhiban megszűnik az én tevékenysége, minden keresés és cselekvés. Csak akkor beszélhetünk arról, ami szétesik, amikor közelítünk, és arról, ami újra megjelenik, amikor távolodunk tőle. Nincs sem érzékelés, sem nem-érzékelés, sem “dolog”, sem “nem-dolog”, sem tudatosság, sem tudatlanság. Abszolút, megfejthetetlen, felfoghatatlan az elme számára. Amikor az én visszatér a tevékenységhez, van egy “nem tudás”; egyfajta újjászületés, és minden új lesz megint. Az isteni dolog illata az, ami megmarad bennünk, hosszabb ideig, mint ameddig az ember fejlődik az úton.

Sokféle szamádhit írnak le az ősi hagyományokban, a nyelv pedig sok zavart okozott az évek során. A mi szóhasználatunkban a transzcendens egyesülésre mutat, de ugyanígy használhattunk volna egy másik hagyományból származó szót is. A szamádhi egy ősi szanszkrit kifejezés, amit India védikus jóga és szánkhja hagyományai használnak, és sok más spirituális hagyományba épült be. A szamádhi a nyolcadik ág Patandzsali nyolc jóga ága közül, Buddha nemes nyolcrétű ösvényének a nyolcadik része. Buddha a “nirvána” szót használta, ami a “vana” megszűnése vagy az én-tevékenység megszűnése. Patandzsali szerint a jóga vagy szamádhi nem más, mint “chitta vritti nirodha”, szanszkrit jelentése: “az elme örvénylésének és zajongásának megszűnése.” A tudat leválása a teljes mátrixtól vagy az elme csinálmányától. A szamádhi nem egy fogalmat követ, mert a felismeréséhez éppen az kell, hogy elhagyjuk a konceptuális elmét.

A különböző vallások eltérő szavakat használnak az isteni eggyéválás leírására. Valójában maga a vallás szó valami hasonlót jelent. Latinul a “religare” az újbóli kötődést vagy újbóli kapcsolódást jelenti. A jóga szóhoz hasonló a jelentése, ami azt jelenti, hogy az evilágit a transzcendenssel kötjük össze, egyesítjük. Az iszlámban magának az iszlám szónak ősi arab jelentésben tükröződik, ami azt jelenti: engedelmesség vagy könyörgés Istenhez. Teljes alázatot vagy az én-struktúra feladását jelenti.

Keresztény misztikusok, például Assisi Szent Ferenc, Ávilai Szent Teréz és Keresztelő Szent János az Istennel való isteni eggyéválásról, Isten bennünk rejlő királyságáról beszélnek. Tamás evangéliumában Krisztus ezt mondta: “A királyság nem itt vagy ott van, de az Atya királysága a földön terjed ki, és az emberek nem látják azt.” A görög filozófusok, Platón, Plótinosz, Parmenidész és Hérakleitosz művei az örök tanítás lencséjén keresztül nézve, ugyanazon bölcsességre mutatnak. Plótinusz azt tanítja, hogy a legnagyobb emberi törekvés arra irányul, hogy az emberi lelket a tökéletesség legfelsőbb állapotába és az Eggyel való egyesülés felé vezesse.

A lakota varázsló és szentember, Black Elk ezt mondta: “Az első békét, ami a legfontosabb, akkor nyeri el az ember a lelkében, amikor felismeri kapcsolatát, egységét a világegyetemmel és annak minden erejével. amikor rájön, hogy a világegyetem közepén lakozik a Nagy Szellem, és ez a központ valóban mindenütt ott van. Mindannyiunkon belül.

Az ébredés felé vezető úton, hacsak nem vagyunk a szamádhiban, mindig két polaritás van, két bejárati ajtó. Két dimenzió: az egyik a tiszta tudatosság felé, a másik az érzékelhető világ felé nyílik. A felmenő áram az abszolút irányába, a lemenő áram a májá, minden olyan dolog felé, ami megnyilvánul, akár látható, akár láthatatlan.

A relatív és abszolút közötti összefüggés Srí Niszargadatta Mahárádzs szavaival foglalható össze: “Bölcsesség tudni azt, hogy semmi vagyok, a szeretet tudni azt, hogy minden vagyok, és életem e kettő között mozog.” Egy új isteni tudatosság az, ami ebből az egyesülésből születik. Valami megszületik e polaritások házasságából vagy egyesüléséből, vagy a dualisztikus azonosulás összeomlásából, ami azonban megszületik, az nem egy dolog, és sohasem született még meg. A tudat kivirágzik, valami újat hoz létre, olyasmit, amit örök háromságnak nevezhetünk. Isten Atya, a transzcendens, a megismerhetetlen és változatlan, egyesül az isteni nőivel, azaz mindennel, ami változik. Ez az egyesülés alkímiai átalakulást hoz létre; egyfajta meghalást és újjászületést.

A védikus tanításokban az isteni egyesülést két alapvető erő képviseli: Siva és Sakti. A különböző istenek neve és arca változik a történelem során, de alapvető jellemzőik megmaradnak. Ami ebből az eggyéválásból születik, az egy új isteni tudatosság, a világban való létezés egy új módja. Két polaritás elválaszthatatlan egyet alkot. Univerzális energia, aminek nincs központja, nincsenek korlátai. Tiszta szeretet. Nincs mit nyerni vagy elveszíteni, mert végképp üres, de abszolút teljes.

Legyen az Mezopotámia hittitok tanításai, a babiloni és asszír spirituális hagyományok, az ókori Egyiptom vallásai, az ősi Afrika núbiai és kemeti kultúrái, a sámán és bennszülött hagyományok világszerte, az ókori Görögország miszticizmusa, a gnosztikusok, a nem-dualisták, a buddhisták, taoisták, zsidók, zoroasztriák, jainok, muszlimok, vagy keresztények, azt a közös pontot találhatjuk bennünk, hogy a legmagasabb spirituális szintet elérő híveiknek sikerül felismerni a szamádhit.

Maga a szamádhi szó olyasmit jelent, hogy felismerjük az azonosságot vagy egységet minden dologban. Ez az Eggyéválás. Éned valamennyi aspektusát egyesíti. De ne téveszd össze az értelemmel történő megértést a szamádhi tényleges felismerésével. Az a mozdulatlanságod, ürességed, ami az élet körforgásának minden szinjét egyesíti. A szamádhi ősi tanításán keresztül kezdheti megérteni az emberiség minden vallás közös forrását, és kerülhet ismét összhangba az élet körforgásával, a Nagy Szellemmel, a Dharmával vagy a Taóval.

A spirál az a híd, amely a mikrokozmosztól a makrokozmoszig terjed. A DNS-edtől az energia belső lótuszáig, ami a csakrákon keresztül a galaxisok spirálkarjaiig terjed. A lélek minden szintje örökké alakuló, élő és felfedező ágként fejeződik ki a spirálon keresztül. Az igaz szamádhi az ürességet ismeri fel az én minden szintjén. A lélek minden burkán. A spirál a dualitás végtelen játéka, élet és halál ciklusa. Időnként elfelejtjük kapcsolatunkat a forrással. A lencse, amin keresztül nézünk, nagyon kicsi, és mi azzal a korlátozott lénnyel azonosítjuk magunkat, mi csak azért vánszorog a Földön, hogy újra befejezze útját vissza a forráshoz; a központhoz, ami mindenütt ott van.

Csuang Csou ezt mondta: “Amikor nincs többé elkülönülés ez és az között, az a Tao nyugvópontja. A spirál közepén, a nyugvópontnál mindenben megláthatjuk a végtelent.” Az ősi “om mani padme hum” mantra költői jelentéssel bír. Az ember felébred, vagy felismeri a lótusz belsejében az ékszert. Igazi természeted felébred a lélekben, a világban, ami maga a világ. A hermészi “Ahogyan fent, úgy lent, s ahogyan lent, úgy fent” elv szavaival élve, analógiákat használhatunk, hogy kezdjük megérteni a kapcsolatot az elme és a nyugalom, a relatív és abszolút között.

Egyik módja annak, hogy elkezdjük felfogni a a szamádhi nem-fogalmi természetét, ha a fekete lyuk analógiáját használjuk. A fekete lyukat hagyományosan úgy írják le, mint egy hatalmas tértartomány olyan erős gravitációs mezővel, ahonnan sem fém, sem anyag nem menekülhet. Új elméletek azt feltételezik, hogy a legkisebb mikroszkopikus részecskéktől az olyan makrokozmikus formációkig, mint a galaxisok, minden tárgynak fekete lyuka vagy titokzatos szingularitása van a középponjában. E analógia alapján a fekete lyukat “a mindenütt jelenlevő középpont” új definícióval határozzuk meg. A zenben sok olyan vers és koán van, amelyek a kapu nélküli kapuval szembesítenek bennünket, Át kell menned a kapu nélküli kapun, hogy felismerd a szamádhit.

Az eseményhorizont egy határ a téridőben, amelyen túl az események nem tudják befolyásolni a külső megfigyelőt, ami azt jelenti, hogy bármi is történik az eseményhorizonton túl, az megismerhetetlen számodra. Mondhatnánk, hogy a fekete lyuk eseményhozizontja a kapu nélküli kapuhoz hasonlít. Ez a küszöb az én és a “nem-én” között. Nincs “én”, aki átlép az eseményhorizonton. A fekete lyuk közepén van az egydimenziós szingularitás, ami elképzelhetetlenül kis helyen tartalmazza napok milliárdjainak tömegét. Valójában egy végtelen tömeget. Szó szerint egy egész univerzum van valamiben, ami mérhetetlenül kisebb, mint egy homokszem. A szingularitás időn és téren túli kifürkészhetetlen dolog. A fizika szerint nem lehetséges a mozgás, nem lehetséges a dolgok létezése.

Bármi is az, nem tartozik az érzékelés világába, mégsem lehet pusztán mozdulatlanságként leírni. A mozdulatlanságon és mozgáson túl van. Amikor felismered a központot, ami mindenütt ott van és sehol sincs, a dualitás leomlik, egyszerre van forma és üresség, idő és időtlenség. Dinamikus mozdulatlanságnak vagy terhes ürességnek nevezhetjük, az abszolút sötétség központjában. A taoista tanító, Lao-ce mondta: “Sötétség a sötétben, átjáró minden megértéséhez.” Az író és az összehasonlító vallástörténész, Joseph Campbell egy visszatérő szimbólumról ír, az örök filozófia egy részéről, amit Axis Mundi-nak nevez; ez a központ vagy a legmagasabb hegy. Egy rúd, ami körül minden dolog forog. Az a pont, ahol a mozdulatlanság és a mozgás együttjár. Ebből a központból hatalmas virágzó fa jön létre.

A Bódhifa, amely az összes világot összeköti. Ahogyan a napot beszívja egy fekete lyuk, amikor a nagy valósághoz közeledsz, életed elkezd körülötte forogni, te pedig kezdesz eltűnni. Miközben a belső énedhez közeledsz, az félelmet kelthet az énedben. A kapu őrzői azért vannak ott, hogy próbára tegyék azokat, akik úton vannak. Az embernek készen kell állnia arra, hogy szembenézzen a legnagyobb félelmeivel, ugyanakkor elfogadja saját benső erejét. Rávilágítson a tudattalan rémképekre és a bent rejlő szépségre. Ha elméd csöndben marad, ha az éned nem reagál, akkor a tudattalan által lérehozott minden jelenség felszínre jön és elmúlik. Ez az a pont a spirituális úton, ahol a legnagyobb szükség van a hitre.

Mi is az a hit? A hit nem ugyanaz, mint a vallási hit. A vallási hit az elme szintjén a kényelem és bizonyosság érdekében elfogad valamit. A vallási hit az, amikor az elme a tapasztalatot felcímkézi vagy irányítja. Az igazi hit éppen az ellenkezője. A hit az, amikor a teljes nem tudás állapotában maradunk, elfogadunk bármit, ami a tudattalanból jön. A hit az, amikor megadjuk magunkat a szingularitás vonzásának, az én feloldódásának vagy levetkőzésének, hogy átléphessünk a kapu nélküli kapun. Egy galaxis alakulása és felépítése szorosan összefügg a fekete lyukának méretével, épp úgy, ahogy saját fejlődésünk összefügg a benső én jelenlétével, a szingularitással, ami az igazi természetünk.

Nem látjuk a fekete lyukat, de tudunk róla abból, ahogyan a dolgok mozognak körülötte, abból, ahogyan kölcsönhatásban van a fizikai valósággal. Ugyanígy mi sem látjuk az igazi természetünket. A benső én nem egy dolog, de megfigyelhetjük a megvilágosodott cselekvést. Ahogyan a zen mester, Suzuki mondta: “Szigorúan szólva, nincsenek megvilágosodott emberek. Csak megvilágosodott cselekedetek vannak. Nem látjuk, ahogyan a szem sem látja önmagát. Nem látjuk, mert éppen ez az, ami lehetővé teszi a látást. A fekete lyukhoz hasonlóan a szamádhi nem semmi-ség, és nem is egy dolog. A dolog és nem-dolog dualitásának összeomlása. Nincs kapu, amin beléphetünk a nagy valóságba, de végtelen számú út van.

Az utak, a dharmák olyanok, mint egy végtelen spirál, nincs kezdete és nincs vége. Senki sem tud átlépni a kapu nélküli kapun. Soha senki nem jött rá, és nem is fog rájönni a módjára. Ki lépheti át a kapu nélküli kaput? Senki. Légy hát senki. A szamádhi az út nélküli út, az arany kulcs. A vége annak, hogy azonosulunk az én-struktúrával, ami különválasztja belső és a külső világunkat. Számos fejlődési modell létezik, amelyek az én-struktúra rétegeit vagy szintjeit írják le. Egy nagyon ősi példát fogunk bemutatni. Az upanisadokban az átmant, avagy a lelket eltakaró burkokat kósáknak nevezzük. Minden kósa olyan, mint egy tükör. Az én-szerkezet rétege; a májá fátyla vagy szintje, ami eltérít bennünket attól, hogy valódi természetünket felismerjük, ha azzal azonosulunk.

A legtöbb ember látja a tükröződéseket, és azt hiszi, hogy azzal azonosak. Az egyik tükör az állati réteget, a fizikai testet tükrözi. Egy másik tükör az elménket, gondolatainkat, ösztöneinket és érzékeléseinket tükrözi. Egy másik tükör a belső energiát vagy pránát tükrözi, amit akkor figyelhetünk meg, ha befelé fordulunk. Egy másik tükör a képzelet szintjét tükrözi, ami a magasabb elme vagy a bölcsesség réteg, és vannak a transzcendentális rétegek vagy nem-duális üdvösség, amit akkor tapasztalunk meg, amikor közeledünk a szamádhi felé. Az én-szerkezetnek számtalan tükre vagy aspektusa lehet, amelyeket meg lehet különböztetni, és amelyek folyamatosan változnak.

A legtöbb embernek még fel kell fedeznie a pránikus, magasabb szintű elmét és a nem-duális üdvösség rétegeit. Még csak nem is tudnak a létezésükről. Ezek a rétegek átjárják az életünket, de nem látjuk őket. A rejtett tükrük valójában jobban befolyásolják életünket, mint a láthatóak. Láthatatlanok, mivel a legtöbb ember esetében a tudatosság nem világítja meg őket teljesen. Indra ékszereihez hasonlóan a tükrök egymást tükrözik, és a tükröződések végtelenül tükröznek minden más tükröződést. Valamely szint változása minden szintet egyidejűleg érint. Egyes tükrök az árnyékban maradhatnak, ha csak nem vagyunk annyira szerencsések, és van egy hozzáértő vezetőnk, aki segít rájuk világítani.

Az igazság az, hogy nem tudjuk, hogy mi az, amit nem tudunk. Képzeljük el, hogy az összes tükröt eltörjük. Semmi sem marad, ami visszatükrözhet bennünket önmagunknak. Akkor hol vagyunk? Amikor az elme lecsöndesedik, a tükrök többé nem tükröznek. Többé nincs alany és tárgy. De ne tévesszük össze az ősi állapotot a semmi-séggel vagy feledéssel. A benső én nem valami és nem is semmi. A forrás nem egy dolog, hanem maga az üresség vagy nyugalom. Az üresség, ami minden dolog forrása. A forma valójában ürességként valósul meg, az üresség valójában formaként valósul meg. Ez a forrás a teremtés nagy anyaméhe, amely valamennyi lehetőséggel terhes.

A szamádhi a személytelen tudatosság ébredése. Épp úgy, mint amikor álmodunk, és ébredéskor rájövünk, hogy minden, ami álmunkban volt, az csak az elme szüleménye. A szamádhi felismerésekor is arra jövünk rá, hogy ebben a világban minden az energia és tudatosság egymásra épülő szintjein belül történik. Minden csak tükör a tükrökön belül, álmok az álmokon belül. Te, akiről azt hiszed, te vagy, egyszerre vagy az álom és az álmodó. Bármit is mondunk ebben a filmben, engedd el, ne az elmével próbáld megérteni. A lélek álmodik, rólad álmodik egy álmot. Az álom azonos mindennel, ami változik, de fel lehet ismerni a változatlant. Ez a felismerés nem érthető meg a korlátozott egyéni elmével.

 Amikor visszatérünk a nirvikalpa szamádhi állapotából, a tükrök ismét tükrözni kezdenek, és rájövünk, hogy a világ, amiről azt gondoljuk, hogy abban élünk, valójában önmagunkkal azonos. Nem a korlátozott önmagunk, ami csak egy átmeneti tükröződés, hanem tudatában vagyunk valódi természetünknek, mint minden létező dolog forrásának. Ez a magasabb szintű bölcsesség virradása, az embrió, a panná vagy gnózis az, ami a szamádhiból megszületik. Jób könyve szerint a chokhman vagy bölcsesség a semmi-ségből származik. Ez a bölcsesség egyszerre végtelenül kicsi, és mégis magába foglalja a teljes létet, de felfoghatatlan marad, amíg alakot és formát nem ölt a tükrök palotájában, azaz a “binah”-ban, a magasabb szintű bölcsesség által létrehozott anyaméhben, ami formát ad Isten embrionális szellemének.

A tükrök létezése vagy az elme létezése nem jelent gondot. Épp ellenkezőleg, az emberi felfogás tévedése vagy tévelygése az, hogy azzal azonosulunk. Az az illúzió, hogy a korlátozott én vagyunk, a májá. A jóga tanítások azt mondják, hogy a szamádhi felismeréséhez addig kell figyelnünk a meditáció tárgyára, amíg az el nem tűnik, amíg el nem veszünk benne, vagy az el nem veszik bennünk. Bár a különböző hagyományokban a nyelvezet eltérő, gyökerüknél mind az én-azonosulás és az én-központú tevékenység megszűnése felé mutat. Buddha mindig negatív módon tanított. Azt tanította, hogy az énstruktúra működését kell közvetlenül vizsgálni. Nem mondta azt, hogy mi az a szamádhi, csak annyit mondott, hogy a szenvedés vége.

Az advaita védánta szerint van egy kifejezés, a “neti neti”, ami ezt jelenti: “nem ez, nem az”. Az önfelismerés felé vezető úton járó emberek úgy vizsgálják valós természetüket vagy a bráhman természetetét, hogy először azt tárják fel, hogy mik nem lehetnek. A kereszténységben ehhez hasonlóan Ávilai Szent Teréz a negatív útvonal, vagy via negativa alapján írta le az ima értelmezését. A csönd, megadás és eggyéválás imája, ami az egyetlen módja az abszolút megközelítésének. A levetkőzés e fokozatos folyamata révén az ember mindent eldob magától, ami nem állandó, ami folyton változik. Az elmét, az én-struktúrát és minden jelenséget, beleértve az én rejtett rétegeit. A tudattalannak tisztává kell válnia, hogy tükrözni tudja az egyetlen forrást. Ha a tudattalanban mély “tudás” vagy valamiféle önműködés van, akkor életünk a felfedezetlen ént alkotó rejtett minták labirintusában reked.

Amikor az én valamennyi rétege üresnek találtatik, akkor megszabadulunk énünktől. Megszabadulunk minden koncepciótól. Akkor érkezik el fejlődésünkben a fordulópont, amikor felismerjük, hogy nem tudjuk, kik vagyunk. Ki tapasztalja a légzést? Ki tapasztalja az ízt? Ki tapasztalja az éneklést, a rituálét, a táncot, a hegyet? Szemtanúja a szemtanúnak, megfigyelője a megfigyelőnek. Amikor először figyeljük meg a megfigyelőt, csak a hamis ént fogjuk látni, ha állhatatosak vagyunk, akkor utat enged. Vizsgáljuk közvetlenül, hogy ki vagy mi az, ami tapasztal. Rezzenéstelenül, átható tekintettel, behatolva, lényünk teljes erejével.

Nincs én, aki felébred. Nincs TE, aki felébredsz. Amiből felébredsz, az az elkülönült én illúziója. A korlátozott “ÉN” álmából ébredsz fel. Erről beszélni értelmetlen dolog. Az énnek kell valójában megszűnnie, hogy közvetlenül felismerjük, mi is az, és amint ezt felismerjük, semmi sincs, amit elmondhatunk róla. Amint beszélünk róla, visszazuhanunk az elmébe. Máris túl sokat beszéltem. Általában a tudatosság három állapotában vagyunk: ébredés, álmodás és mélyalvás. A szamádhit néha a negyedik állapotként említik, a tudatosság alapállapotaként.

 

Az ősi tudatosság, amely folyamatosan és a többi tudatossági szinttel párhuzamosan lehet jelen. A védantában ezt nevezik turijának. A turijának megfelelő más kifejezés a Krisztus-tudat, a Krisna-tudat, Buddha természete vagy Sahaja Samadhi. A Sahaja Samadhiban a benső én valamennyi emberi funkció teljes használata mellett is jelen van. A nyugalmat a változó jelenségek spiráljának közepén levő mozdulatlanság jelenti. Körülötte, a kerülete mentén forognak a gondolatok, érzelmek, érzések és az energia, de a nyugalom mértéke vagy az én-vagyokság pontosan úgy marad meg a külső tevékenység alatt, ahogyan a meditációban. Lehetséges, hogy a benső én akkor is jelen van, amikor mélyen alszunk; és az én-vagyokság tudata nem jön és megy csak úgy, akkor sem, ha a tudatosság állapotai változnak.

Ez a jóga alvás. Az Énekek énekében, vagy Salamon énekében a héber Bibliában vagy az Ótestamentumban ez így hangzik: “Alszom, de szívem ébren van.” Az örök személytelen tudatosság e felismerését tükrözik Krisztus szavai, amikor ezt mondta: “Mielőtt Ábrahám volt, én voltam.” Egy tudat, amely számtalan arcon, számtalan formán keresztül ragyog. Először olyan, mint egy gyenge láng, ami a bennünk levő polaritásokból születik. Megadással behatoló férfi tudatosság vagy a női energia megnyílása. Kényes és könnyen elveszik, ezért nagy gonddal kell védeni és életben tartani, amíg be nem érik. A szamádhi egyszerre a tudatosság időtlen állapota és bontakozó fejlődési folyamat egy szakasza. Valami, ami szerves és gyarapszik idővel. Ha valaki minél több időt tölt a szamádhiban, a jelenben, az időtlenben, egyre több iránymutatást kap a szívből, a lélektől vagy átmantól, és egyre kevesebbet a kondicionált struktúrából.

Így szabadul meg az alsóbb szintű elmétől. A kóros gondolkodástól. A belső kapcsolódások megváltoznak. Az energia többé nem áramlik tudattalanul a régi kondicionált struktúrákban, ami egy másik megfogalmazása annak, hogy az ember már nem azonosul az én-struktúrával, a forma külső világával. A szamádhi felismerése olyan nagy erőkifejtést kíván, ami önmagunk teljes megadását jelenti, olyan mélységes megadást, ami létezésünk teljes erejét, minden energiáját igénybe veszi. Az erőkifejtés és a megadás, a jin és jang egyensúlya. Egyfajta erőlködés nélküli erőfeszítés.

Az indiai misztikus és jógi, Rámakrisna Paramahansza mondta: “Ne keresd a megvilágosodást, amíg annyira nem keresed, ahogyan a lángoló hajú ember keresi a pocsolyát.” Teljes lényeddel keresed. Miközben az én túllép a megszokáson, nagy bátorásra, éberségre és kitartásra van szükségünk az embrió életben tartásához. Ahhoz, hogy ne essünk vissza a világ mintázataiba. Hajlandóságra van szükség ahhoz, hogy szembemenjünk az áramlással, a mátrix kérhetetlen nyomulásával és a szamszára örlő kerekeivel. Minden levegővételnek, minden gondolatnak, minden cselekedetnek a Forrás elérésére kell irányulnia. A szamádhi nem érhető el erőfeszítéssel, sem pedig erőlködés nélkül. Engedd el az erőfeszítést és a nem-erőlködést; ez a dualitás, ami csak az elmében létezik.

A szamádhi tényleges felismerése annyira egyszerű, annyira differenciálatlan, hogy a nyelv miatt mindig félreértelmezik, ami eredendően dualisztikus. Csak egy ősi tudatosság létezik, ami úgy ébred fel, mint a világ, de az elme számos rétege elhomályosította. Ahogy a felhők mögé búvó Nap, az elme egyes rétegeinek lehullásával az ember lényege feltárul. Ahogy az elme egyes rétegei lehullanak, az emberek egy másfajta szamádhinak nevezik ezt. Nevet adnak a különböző tapasztalatoknak vagy különböző jelenségeknek, de a szamádhi olyan egyszerű, hogy amikor elmondják neked, hogy mi az, és hogyan érheted el, elméd mindig elszalasztja. Valójában a szamádhi se nem egyszerű, se nem nehéz; csak az elme teszi azzá. Amikor nincs elme, nincs probléma, mivel az elme az, aminek le kell állnia, mielőtt felismerhető lesz. Egyáltalán nem egy történésről van szó. A szamádhi legtömörebb tanítását talán ez a kifejezés fogalmazza meg: “Légy nyugodt és tudd.”

 

” Isten nyelve a csönd. Minden más silány fordítás.” Hogyan is használhatnánk szavakat és képeket a nyugalom átadására? Hogyan is adhatnánk át a csöndet zajkeltéssel? Ahelyett, hogy szellemi fogalomként beszélne a szamádhiról, ez a film radikális felhívás a nem-cselekvésre. Felhívás a meditációra, a belső csöndre és a belső imára. Felhívás a leállásra. Állíts le mindent, amit a kóros én-elme súg. Légy nyugodt és tudd. Senki sem mondhatja meg, hogy mi keletkezik a nyugalomból. Felhívás arra, hogy a spirituális szívből cselekedj. Mintha valami ősi dologra emlékeznénk. A lélek felébred, és emlékszik önmagára. Eddig egy alvó utas volt, de most az üresség felébred, és önmagát minden dologként ismeri fel. A korlátozott én-elmével nem lehet elképzelni a szamádhit, ahogyan nem tudjuk leírni a vak számára, hogy mi az a szín. Az elménk nem tudhatja. Nem tudja létrehozni. A szamádhi felismeréséhez az kell, hogy másként lássunk, nem a különálló dolgokat kell látnunk, hanem fel kell ismernünk a látót.

Assisi Szent Ferenc mondta: “Amit keresel, az az, hogy ki az, aki néz.” Ha már láttad a holdat, minden tükröződésben felismered. Az igazi én mindig is ott volt, mindenben ott van, de nem ismerted fel eddig a jelenlétét. Amikor megtanulod felismerni, és megmaradsz olyannak, ami az igazi éned az elmén és az érzékeken túl, megtapasztalhatod a csodát a legevilágiasabb dolgokban is. Csodálatossá válunk. Ne próbálj megszabadulni a vágyaidtól, mivel az óhaj a vágyaktól való megszabadulástól maga is egy vágy. Nem próbálhatsz meg nyugodt lenni, mivel maga az erőfeszítés mozgást jelent. Ismerd fel a nyugalmat, ami mindig is jelen van. Légy magad a nyugalom, és tudd. Amikor minden előnyben részesített dologról lemondunk, a forrás feltárul, de nem ragaszkodhatunk a forráshoz sem.

A nagy valóság, a Tao nem egy vagy két dolog. Ramana Maharsi ezt mondta: “Az én csak egy dolog. Ha korlátozott, akkor az az ego, ha korlátlan, akkor az a végtelen és nagy valóság.” Ha elhiszed azt, amint mondanak, akkor elmulasztottad. Ha nem hiszed el, akkor is elmulasztottad. A hit és a nem-hit az elme szintjén működnek. Tudást igényelnek, de ha saját vizsgálatba kezdesz, és saját létezésed minden aspektusát megvizsgálod, és rájössz, hogy ki az, aki a vizsgálatot végzi, ha hajlandó vagy a “nem az én akaratom, hanem egy magasabb szintű akarat teljesül” elv szerint élni, ha hajlandó vagy a minden ismerésen túl utazni, akkor rájöhetsz, hogy mire próbáltam rámutatni. Csak akkor fogod megízlelni az egyszerű létezés mély titkát és szépségét. Van az életnek másik lehetősége.

Van valami szent, kifürkészhetetlen, ami a létezés nyugodt mélységeiben, a fogalmakon túl, a dogmákon túl, a kondicionált tevékenységen és minden előnyben részesített dolgon túl fedezhető fel. Nem technikákkal, rituálékkal vagy gyakorlással sajátítható el. Nincs “módszer” az eléréséhez. Nincs rendszer. Nincs út az Úthoz. Ahogy a zenben mondják, ez a születésed előtti eredeti arcod felfedezése. Nem arról szól, hogy kiteljesíted önmagad. Saját magadra vetítesz fényt; fényt, ami eloszlatja az én illúzióját. Az élet mindig beteljesületlen marad, és a szív mindig nyugtalan marad, amíg nyugalmat nem talál ebben a néven és formán túli titokban.

| Albanian | Arabic | Bulgarian | Chinese | Croatian | Czech | Dutch | English | Finnish | French | German | Greek | Hindi | Hungarian | Indonesian | Italian | Khmer | Korean | Lithuanian | Macedonian | Persian | Polish | Portuguese | Romanian | Russian | Serbian | Sinhala | Slovak | Spanish | Swedish | Thai | Turkish | Vietnamese |

This Area is Widget-Ready

You can place here any widget you want!

You can also display any layout saved in Divi Library.

Let’s try with contact form: