“Az értelem felett álló igazságot nem az értelem révén fogjuk meglátni. A nem-cselekvés pontját nem szándékos cselekvéssel érhetjük el. Ha el akarsz érni a gondolkodást túllépő nem-cselekvés pontját, vágd el magának az elmének a gyökerét, és időzz a mezítelen tudatosságban!”
~ Tilopa, Mahamudra Upadesa
Meditation and self inquiry are actually two aspects of one path to Samadhi. In quantum physics light is seen as both wave and particle, depending on whether the observer is present. Similarly reality becomes more wave-like when the observer starts to merge into the observed in meditation. One experiences oneself as a free flow of sensation or inner energy as the observer merges with the observed. Or more precisely, there is actually no merging that happens but rather the illusion of separation falls away, or a higher (timeless) perspective is realized. This falling away can happen in progressive stages of meditative absorption, or awakening can happen in an instant. In Zen they say that at first a mountain appears to be a mountain. Then as one goes deeper it becomes clear that a mountain is no longer a mountain. Then upon realizing the final truth, a mountain is once again a mountain. When we observe gross physical reality single-pointedly without reaction, the wavelike ocean of prana is revealed. If we continue our inquiry, mindkettő a szilárd forma és a hullámszerű energia a tudatossággal azonosként realizálódik. A hegy ismét hegy, minden tekintetben azonos azzal, amivel kezdted. Ám a végső felismerésben a hegy nem valami a tudatosságtól elvált dolog; te magad vagy az az.
Ha egy meditáló a durva anyagi valóság és a pránikus vagy finom tudatállapotok között ingadozik, az még mindig a kettősség játéka. Ebben a játékban az ember megtanulhatja elengedni a durva fizikai valóságot, és megtapasztalhatja a finom belső energiát, amely megszabadul a feltételekhez kötött minták követésétől. Másrészről a finom energiállapot ismét durva valósággá változhat. Az egyik vagy a másik megtapasztalható, de a kettő egyszerre nem. A kvantumfizika kettős rés kísérletében sem tudjuk a fotont egyszerre hullámként és részecskeként megfigyelni. Ehhez a megfigyelőnek egyszerre kellene jelen lennie és nem jelen lennie, ami az időhöz kötött, lineáris perspektívából nézve ellentmondás. Mégis pontosan ez történik a Szamádhiban; a merev, időhöz kötött megfigyelő eltűnik, vagy elengedi az egyik vagy másik állapot folyamatos keresését, és az ember az mindenütt és sehol sem jelen lévő, időtlen tudatosságként ébred fel. A látó, a látás és a látott egységként ismerődik fel. A foton mint részecske, hullám és megfigyelő egységként ismerődik fel.
“Mint a felhők mögött a nap, az ember igazi természete is mindig ragyog, csak az elme felhői homályosítják el.”
Akár meditációnak, akár önkutatásnak nevezzük a gyakorlatunkat, a dualisztikus elválasztottság állapotából indulunk ki, és a következőkhöz hasonló részecskeszerű világot észlelünk: dolgok amelyet a korlátolt elme hoz létre. Megfigyelünk egy diszkrét részekből álló testet, amelyen érzéklet, érzés, gondolat és jelenség keletkezik, és az életről és az önmagunkról szóló tapasztalatunk ezen a szűrőn keresztül áramlik. Ha kitartunk bármely meditációs tárgyunk mellett (legyen az a légzés, az érzetek vagy maga a tudatosság), nem reagálva semmilyen felmerülő érzetre vagy jelenségre, akkor a dzshána vagy meditációs elmélyülés folyamata addig folytatódik, amíg vagy abba nem hagyjuk a meditációt, amíg a megfigyelő és a megfigyelt eggyé nem válik. Az elme, amely mindig változó és alakuló, mindig mozgásban lévő, egybeolvad a tisztával, vagy annak mutatkozik meg. tudatosság, amely nem mozog és nem változik. A csendesség dimenziója nem valahol máshol van, hanem benne rejlik az elmében, és azonos azzal.
Bármilyen meditációs technika, amelyet alkalmaznak, a kondicionált elma vagy az énszerkezet része, és végül fel kell oldódnia a nem-cselekvésben. mindig Kezdjünk meg minden gyakorlatot (tudatosan vagy tudattalanul) azzal, hogy azon dolgozunk, hogy feloszlassuk a korlátozott én illúzióját, különben már Szamádhiban lennénk, és nem lennének gyakorlatok. Az illúzió gyökerét azzal vágjuk el, hogy hagyunk mindent úgy lennie, ahogy van, anélkül, hogy a valóságot bármilyen módon manipulálnánk, vagy reagálnánk az illúzióra. Ehhez egyaránt szükség van fegyelemre, hogy jelen maradjunk abban, ami van, és áthatoljunk rajta, valamint a belső megadás vagy ellenállás nélkülség képességére azzal szemben, ami van, ahogy a gyakorlat egyre mélyebb szinteken kibontakozik. A nyugalom és a belátás ősi gyakorlatai, a szamatha és a vipasszaná, az örök érvényű tanítás perspektívájából szemlélve alapvetőek minden olyan meditációs technikához, amelyek arra szolgálnak, hogy lehámozzák az én-struktúrával való azonosulást. A szamatha gyakorolható egyidejűleg a vipasszanával, és mint egy madár két szárnya, a meditáció e két aspektusa, ha egyensúlyban van, elvezeti az embert a Szamádhiba.
Az ember mélyebb meditatív elmélyülési szinteket ér el, amikor hosszabb ideig képes meditálni/önvizsgálatot tartani reakció nélkül, anélkül, hogy azonosulna a felmerülő jelenségekkel, megmaradva a jelenlét egyenlő bánásmódú és csendes állapotában. Az ember egyre finomabb érzékszervi jelenségeket, finomabb energiákat érzékel, amíg az érzékek tisztává és átláthatóvá nem válnak, szabadon áramolva a pránával, és az elme megtisztul a tudattalan szokásmintáktól, amelyek az egyik érzet előnyben részesítését jelentik a másikkal szemben. Ily módon a korlátozott én illúziója elveszíti erejét, és az elme felhői eloszlanak, feltárva az ősi tudatosságot, amely mindig is jelen volt.
“Egy napig meditálni az igazság jelentésén nature of things brings greater spiritual benefits than hearing and examining the Dharma for many aeons.”
~Mahosnisa-szútra
Évtizedekig el lehet tölteni meditációval egy kondicionált technikát alkalmazva anélkül, hogy az ember felismerné a valódi természetét, ha az önkutatás összetevője hiányzik. Ha valaki ragaszkodik egy meditációs technikához, akkor maga a technika az ismerthez való kötődéssé válik. Másrészt, ha csak önkutatást végezünk valódi természetünk feltárására, a kondicionált én-struktúra valószínűleg nem tisztul meg a mélyéig, mivel nehéz/valószínűtlen, hogy hosszú meditációs időszakok nélkül elérjük a legmélyebb szanszkárákat. Az önkutatás eredményeként az embernek lehetnek időszakos ébredési élményei, de ha az emberi edény nem tisztult meg a gyökérnél, a régi kondicionált minták visszatérnek. Mint a gyom, amelyet csak a tetején vágtak le, az ember illúziója újra növekedni fog. Amikor az önkutatást vagy a meditációt mélyen, a sóvárgás és az idegenkedés gyökerét megérintve gyakorolják, akkor mindkettő magában foglalja a másikat. Amikor a meditáció és az önkutatás elválaszthatatlanul eggyé válik, az a gyakorlat vezet a Szamádhiban és a felszabadító felismerésben.
Some meditation systems (Buddhist, Yogic, Taoist) emphasize techniques such as observing the breath, and bringing awareness to bodily sensations, inner energy or thoughts. Others such as the nondual or self inquiry traditions (such as Vedanta, Dzogchen, Zen and Mahamudra) emphasize letting go of all conditioned techniques and resting as awareness itself. So which doorway to use?
Mindkét ajtó ugyanahhoz a Szamáhidhoz vezet.
A dualitásban rejlő nagy illúzió az, hogy valójában két kapu létezik, miközben az igazság az, hogy a meditáció és az önvizsgálat egy andalító folytonosság két vége. Ez a folytonosság az emberi tapasztalás az időben, a durva fizikai szinttel azonosult tudattól az energia és az elme finomabb aspektusain át az okok szintjén lévő tudatosságig. A legtöbb ember sem a meditációt, sem az önvizsgálatot nem végzi elég mélyen vagy elég ideig ahhoz, hogy egyként ismerje fel őket (hogy felismerje a Szamádhit). Ha elég ideig gyakorolsz, végbemegy a meditatív elmélyedés vagy “dzsána” folyamata, ahogy a meditáló egyesül a meditáció tárgyával. A dzsána szó ugyanaz, mint a szanszkrit “dhjána”, amely Patandzsáli jóga nyolc tagja közül a 7. tag. Ugyanez a szó a “Zen” és a “Csan” is az ezekről elnevezett hagyományokban. A Buddha így ír le a megvilágosodásának éjszakáját:
“Lankadatlan energia ébredt bennem, és rendíthetetlen éberség alakult ki, testem nyugodt volt és háborgatlan, elmém koncentrált és egységes. Megnyugtató módon elkülönülve az érzéki örömöktől, elkülönülve az egészségtelen tudatállapotoktól, elértem és benne maradtam az első dzshánában... a második dzshánában... a harmadik dzshánában... és a negyedik dzshánában.
Amikor a dzsána alhémiája megtörténik, a technika elenyészik, ahogy elveszítesz magad a meditációs tárgyban, és a durva valóság élményétől elmozdulsz a pránikus mező és a májá, vagyis az én szubjektív rétegeinek megtapasztalása felé, eljutva a tudat kauzális ürességének felismeréséig, amely elválaszthatatlan a többi rétegtől. Ha képes vagy nem-reaktív maradni bármilyen kibontakozó állapottal szemben, akkor az optimális állapotban lesz a pránikus mező vagy a Buddha-tudat önmagától való felébredéséhez, és ahhoz, hogy a nagy valóság feltáruljon. Hasonlóképpen, ha elég mélyen kutatsz az Énben, a rejtett szanszkárák (a tudatalatti kondicionált szokásminták) emelkedni kezdenek a mélyből, és az én-struktúra lehetőséget kap arra, hogy megtisztuljon tőlük azáltal, hogy egyenlő kedéllyel (egyenlítődéssel) viszonyulsz ahhoz, ami megjelenik van ellenállás nélkül.
If you are looking for guidance in this process, the Samadhi meditation series (available for free) starts with techniques and then gradually moves toward less and less doing, until one reaches the still point where there is simply presence of the immanent Self or selfless-self. “Still point” is not the right description, but rather it is more of a dynamic stillness or pregnant emptiness; a non-dual plenum that transcends opposites. One comes to a place of pure choiceless awareness, the ground of one’s being, or natural state unmediated by a limited self. Even while one is practicing a technique, one can be aware of WHO or WHAT is practicing. For example if you are abiding with the breath it is possible to be simultaneously aware of awareness. The mind’s limited attention or first attention can be on the wide or narrow breath, and like the focal lens of a camera it can be narrow or wide, and one can point it or change the location within the sensory field that it is focused on. There is simultaneously an awareness that is simply aware of its own being, inseparable from these changeable qualities of limited attention; an awareness that does not change or have any quality whatsoever. This absolute awareness is not a mental activity, not a separating or discriminating of phenomena into “things”, but could be described as the space in which mental activity arises. Yet the word space is not right because there is no location; it is a space/emptiness/stillness or center that is everywhere and nowhere. Absolute awareness is what is simply aware without any object, while the mind’s attention is always aware valaminek a. Figyelhetsz a légzésre az elmével, és egyidejűleg tudatában lehetsz a következőknek is: ki vagy mi a légzés figyelése. A látó, a látás és a látott egyként ismerik fel.
View the Samadhi Meditation Series
Gyakorold egyszerre a meditációt és az önkutatást mindaddig, amíg fel nem ismered, hogy a kettő egy és ugyanaz.
Throughout this writing I will be using the terms awakening and enlightenment in a specific way. One of my favorite Zen phrases is “not one, not two”. Awakening and enlightenment can be seen as “not one, not two”.
Mi az ébredés?
Az ébredés annak felismerése, hogy a valódi természeted túl van a néven és az alakon. Az ébredés a korlátozott Én álmából való felébredés. Annak, aki ezt nem tapasztalta meg közvetlenül, ezek csak szavak, és az elme számára felfoghatatlanok. Az ősi tudatosság önmagává mint minden dologgá válik tudatossá, vagy mondhatjuk úgy is, hogy az elme/én minden szintjéről felismerődik, hogy azok üres tudatosságok. Az ébredésnek sok szintje van (jhána), de amikor a tudatosság és az elme összefonódásának vagy az azzal való azonosulásának teljes megszűnése bekövetkezik, akkor feltárul az ember valódi természete. Ezt a történelem során Mokshának, Nirvánának, Nirvikalpa Szamádhinak, Fanának, Kensónak, Hészüchiának és sok más néven is nevezték. A Védántában azt, amit felismernek, nagy “É”-vel írt Énnek vagy valódi én, és a buddhizmusban “én nélküliségnek” vagy anattának vagy sunjátának nevezik. A hinduizmusban az, ami felismerésre jut, a Parabrahman vagy Paramatman, a misztikus kereszténységben pedig az istenség, amelynek az egységen/léten kívül nincsenek tulajdonságai; ez Isten személytelen léte szemben a Szentháromság valamely aspektusával.
Bár a hagyományok nyelvezete eltérhet, az ősi tanítást tükröző hagyományok mind az ébredési élmény alapvető valóságára mutatnak, amely a megvilágosodott lények közös tapasztalata. Noha már ennek kimondása sem teljesen igaz; ez valójában nem élmény, mivel az élmény és az élmény átélője közötti kettősség összeomlását jelenti. A szavak sosem teljesen megfelelőek, amikor megpróbáljuk átadni.
Most who get a taste of the awakened state will lose it, falling back asleep and falling prey to the fluctuations of the mind and self identification. In the Sandokai, a famous Zen poem, it says: “To merely encounter the absolute is not yet enlightenment”. From the absolute perspective, awakening to your true nature is the beginning and end of the spiritual path, or realization that the destination was always already present from the beginning. From the absolute perspective there is a recognition of that which was never born, that awareness which simply van.
As Jesus said, “Before Abraham was, I am.” At first when you attempt to turn awareness toward the sense of “I AM” or the Self, it will be the false self that you see. But if you are unswayed by the many layers and levels of illusions that arise, and are persistent and earnest in your inquiry, then the limited egoic self will give way and Samadhi will be realized. It is in this merged state that the dawning of prajna/wisdom is possible. Even a taste may change your life irrevocably, as there will be a knowing that you are not merely this limited, ephemeral self structure.
Awakening is the potential beginning of the enlightenment process, which is an accelerated period of inner development that purifies the human vessel, allowing one to stay in the awakened state so that Samadhi does not come and go. The truth is that most people will go back to sleep because they are not willing or able to give up the conditioned activities and preferences of the ego. The limited self is only interested in the concept of awakening, but it can not awaken. It will manufacture a facsimile, a spiritualized persona or ego construct around any awakening experience. The awakened state leaves no traces, no sankaras or conditioning and is not something that can be remembered. Any memory of one’s awakening is just a mentalized construct and must be let go of; one must always start with a beginner’s mind if one is to realize it again and again. Any knowledge of what the awakened state is, is a false screen or filter over awareness. As Socrates said, “I only know that I don’t know.” Awakening means the limited mind becomes a servant, and it will no longer be the master of one’s life. It is no longer “my will”, or “my knowing” but higher will or the heart’s will; one surrenders to the flow of the unfathomable Tao, the wisdom of the great reality.
One of my teachers (Nicolas) always asked “What are you willing to pay?” There is only one acceptable currency with which we can pay; ourself. But most people will not pay because the price is too high and the conditioning is too strong. People don’t want to allow pain or give up pleasure in order to transcend them both. One must allow good and evil to co-exist inside so that their alchemical union transmutes duality into something new. The “you” that you are becomes the dead soil out of which a new reality is born. The best use for the limited self in this process is to realize its own limitations, and to learn how to let go of dualistic thinking, preferences, manipulations, discrimination of this and that, craving and aversion; essentially to learn how to die.
What is enlightenment?
Sri Nisargadatta Maharaj said, “One must know the [limited] self before one can transcend the [limited] self.” One must know the conditioned, limited ego for what it is, and the place from which it arises before one can become free of identification with it. When we speak of any “system” or progressive journey of coming to know the self through stages, then we are always talking about what is relative. We are talking about the enlightenment process, which is about exploring, developing the mind and self structure and making the personality transparent to primordial consciousness. It is a process that takes place gradually through time since the mind is a growing, living structure.
No technique or system can force or bring about prajna or liberating insight, but they engage one in a process of inner purification which makes it more likely to happen. There is a Zen saying that awakening happens seemingly by accident, but practice makes one more accident prone. Some Christian mystics have said that God meets us halfway, or God helps those who help themselves. We must do our part to uncover and surrender the egoic self, and through grace the divine will reach out to us. This grace is the dawning of the truth of who and what we are.
Enlightenment has two aspects: purification, which is becoming free from existing conditioning, and inner development, which is the growing or expanding of the self structure into higher levels of mind. Enlightenment is BOTH the expanding into the higher levels of self, and the purification or detaching from all levels of the self structure/soul. This is a process that happens through time, which results in a human vessel that will be increasingly fit to support or house primordial consciousness, or to let the sun shine through unobstructed by clouds.
Enlightenment is the development process which allows the awakened state
to become a permanent stage which does not come and go.
Enlightenment is both becoming free of Sankaras, or free of the conditioned patterns that entangle awareness in maya, and it is the expanding into new, more subtle dimensions of self. Beyond the mental and physical layers of existence are the energetic or pranic layers, higher mind/ spiritual realms, and the non-dual bliss realms.
Primordial awareness, which is our true nature, of course needs no enlightening; it is perfect as it is. The enlightenment process is only for the limited self. Upon realizing Samadhi one sees the absurdity of seeking awakening, since the awakening is identical to the dropping of all seeking and the seeker! Or more precisely the seeker, the seeking and what is sought are realized as one with all that is. One wakes up but continues to become enlightened, continues to develop the self and to grow, expanding the tree of life to become a continuous bridge between the world of form and the formless, while at the same time realizing the illusory nature of the limited self structure. Those who have realized the ultimate truth may laugh at the absurdity of the human condition, and the seeking and striving that is both futile and necessary if we are to awaken. One laughs at one’s efforts to find something that was never lost, and to seek something that is only obscured by seeking itself.