“Nincs út, csak a bolondok nem követik el azt.”
A Samadhi útjának nem az a típusa, amikor az ember egyik lábát a másik elé helyezi azért, hogy egy bizonyos célhoz jusson. Az út az illúzió eltüntetése, a korlátozott önnel való azonosulás elengedése, hogy az ember pontosan ott ébredjen, ahol van.
Az ősi misztikusok, jógik és látnokok azt mondták, hogy minden az elsődleges tudatosság, vagy a dualitás nélküli tudatosság, amely egyidejűleg üresség és forma (minden). van). Az eredeti tudatosság nem az, amit általában tudatosságnak nevezünk; ez az, ami tudatossággal van elfoglalva, ahogy az egyik állapotból a másikba változik. Az úgynevezett “normális” életünkben tudatunkban három tudatállapot van: az ébredés, az álmodás és a mély alvás; ezek az állapotok jönnek és mennek el. Az eredeti tudatosság tudatában van ezen állapotok változásának, de nem jön és megy el. A Vedantában ezt turija, a negyedik állapot, a létezésünk alapja hívják. Mindig tudatában van, mégis nem különül el attól, amit megfigyelünk.
Az elme felteheti a kérdést: “Hogyan válhatok megvalósulóvá e tiszta tudatosságként?” A vágy az igazság elnyerésére mindig az egóista elme által táplálkozik, amelynek az a vágya, hogy megszerezze a tudatosságot, de soha nem képes megszerezni azt, mert maga az igazság kell, hogy feladja magát ahhoz, hogy megvalósuljon. A prajna vagy az igazság bölcsessége az az ébredés, amely arra készteti az embert, hogy felismerje, hogy mi is valójában. mindig már Jelen. Ha nem vigyázol, az elme a végtelen keresés útjára vezethet, hogy megpróbáljon többet hozzátenni önmagához. A megszabadulás a keresés vége, és annak a hamis énnek a felismerése, amely valamilyen cél elérésére törekszik.
Ne keress megvilágosodást vagy rendkívüli létezési állapotokat, mivel minden keresés az Én tevékenysége. Csak hagyj fel az illúziók értékelésével és üldözésével, és a forrás önmagát megmutatja.
Fordítsátok el a figyelmet a képzeletből az önismeret felé, és engedjétek, hogy minden olyan maradjon, amilyen, amíg meg nem ismeritek az igazi Ént vagy Istent, amely az éber tudatosság, amely nem jön és elmúlik. A kettős világ szemszögéből a Samadhi két részre vagy két útra osztható. A Yin és a Yang együtt elválaszthatatlanul egységes egészet alkotnak. A Yin nélkül a Yang nem létezik, ahogyan a pohár sem létezik a belsejében lévő üresség nélkül. A létezés két aspektusa a változó és a változatlan. Lényeteknek alapja tökéletes az egyetlenség nélküli, teljes ürességében; az örök, dinamikus csendjében; és mindenhol és semhol nem tagolódva létezik. A nem-változó útvonal a benső struktúrán belüli folyamat folyamatos mélyedését és az igazi természetünk valódi felismerését jelenti, amely a név és forma feletti eredeti tudatosság. A Samadhi az, amikor a folyamatosan változó világ egyesül vagy egyesül a változatlannal. Még ez sem teljesen igaz; valójában semmi sem egyesül, mert semmi sem volt igazán elkülönülve. A különbség illúziója elhalványul, és kiderül, hogy mindenkor egyetlen egyetlen alapvető tudat volt.
A Samsárában szenvedő ember világát az ébredt ember világával azonosnak lehet tekinteni, kivéve, hogy az előbbi az álca által közvetítve jön létre. A keresztény szempontból azt mondhatnánk, hogy amikor az ember az elhatárolt ént illetően azonosul, az pokol, és amikor megszűnik az elhatárolt ént illető identitás, az mennyei. Jean-Paul Sartre híres mondása szerint: “Pokol az, amikor másokhoz hasonlóvá válik az ember.” Amikor ezt a kijelentést mélyen megvizsgáljuk, egy mély igazság derül ki. Bármikor, amikor az ember önmagával és másokkal való különbségtételét elhagyja, pokolban van, ami nem más, mint az egoista tevékenység (vágás és elutasítás) körforgása. A pokol az önmagával való azonosulás, ami az ön és a más személy dualitásának megteremtése vagy létrejötte.
Amikor felébredünk, közvetlen tudatossággal felismerjük, hogy “nem ez a korlátozott elme/test”. Ez a tudatosság, ha az elmében felismerjük és kialakítjuk, az öntudatnak olyan érzését adhat, mint a relatív szabadság a saját kondicionálásunktól; valami olyasmi, mint a láncok enyhítése. Lehet, hogy egy könnyedség és megértés érzete támad, hogy nem ez a korlátozott lény, és nem kötelesek vagyunk követni az életünk számára előre meghatározott forgatókönyvet. Ezzel a meggyőződéssel azonban új karakter vagy új spirituális személyiség alapjává válhatunk. Ha továbbra is azt mondjuk: “nem ez a korlátozott elme/test, én a tudatosság vagyok”, akkor egy megosztottság, dualitás vagy elszakadás jön létre az tudatosság és az elme/test között. Ez a megosztottság az a hamis tévhit, amelyet a korlátozott egoista elme teremtett, és biztosak lehetünk benne, hogy az öntudat elnyerte az igazságtalan önvalót.
A mai világban az emberek életének nagy része a lélek fizikai és szellemi burkában korlátozódik, és amikor egy pillanatra is rálátnak ezen szinteken túli dolgokra, tudatuk gyakran visszacsúszik a tudat/test illúzióba. Mivel az elme szokásmintája olyan erős, a legtöbb ember történetet vagy narratívát fogalmaz meg a felébredés élményéről. Figyelmesnek kell lennünk, nehogy az ébredt vagy megvilágosodott embernek való magunkról való identitást kialakítsunk, mert ez minden csalódás legfőbb formája. Ahogy a zen mester, Suzuki mondta: “Szigorúan szólva nincs megvilágosult ember, csak a megvilágosodott tevékenység van.”
Ne tévessze össze a megértést a felismeréssel (a felismerés pedig a valós éber állapot).
És ne összetévesztjük a felismerést a felszabadítással (a felszabadulás az az ébredt állapot, amely nem jön és megy).
Az elme szinte elképzelhetetlenül el tudja képzelni, hogy hova vezet az út. A korlátozott elme lesz a legnagyobb akadályod. Valójában az elme korlátozottasága lesz az egyetlen akadályod az út nélkül haladó úton. A világban gyakorlatilag minden arra mutat, hogy az elme korlátozottasága és a kondicionált gondolatok irányítják a külső világot alkotó szintet. A világon gyakorlatilag minden arra mutat, hogy a külső világot alkotó elme szintjére kell eljutnunk. A világban gyakorlatilag minden arra mutat, hogy a külső világot alkotó elme szintjére kell eljutnunk, és amíg a külső világot alkotó elme szintjét próbáljuk elérni, addig a belső csendhez soha nem jutunk el. Amikor azonban felébredünk, az igazi természetünk az elme magvának a maga lényegének lesz. Az egyetlen különbség az, hogy a felébredt elme korlátlan, míg az egoista vagy személyes elme korlátozott.
“A keresés azt jelenti, hogy szenvedünk. A semmit nem kereső boldogságra lel.” – Bodhidharma
Sokrátész híres arra, hogy azt mondta: “Tudom, hogy nem tudok”, és hogy a tudatlanság volt az, ami Görögország legbölcsebb emberevé tette. Nem tud, és így megtalálta az Utat. A legalacsonyabb tudat számára a legfontosabb dolog az, hogy felismerje korlátait a megtalálni kívánt úttal kapcsolatban. A tudat korlátozottságának felismerése nem ugyanaz, mint az igazság felismerése, hanem az első szükséges lépés. Meg kell állni a hiábavaló, állandó tevékenységekben, amelyek arra késztetnek, hogy valamiféle tudásról, transzcendens állapotról vagy tapasztalatról, vagy valamiféle “dologról” keressünk. Az igazságot nem az elme szintjén nyertünk meg válaszokkal vagy eredményekkel, hanem a szív mélyén rejlő, megmagyarázhatatlan, dualitástól mentes, teljes tiszta valóságon keresztül. Ez akkor válik valóra, amikor a kérdőíveskedés megszűnik. Nem lehet “kapni” vagy megszerezni az igazságot; csak a Samadhi révén, a szív alkímia révén ébredünk rá az igazságra, amely eloszlatja az önmagunkat, amikor egyetlen ponton, határozottan visszautasítunk bármiféle válaszot az illúziókra. A negatív úton, a via negativa úton ismerjük meg az igazságot arról, hogy mi is vagyunk; elengedve mindent, amit nem vagyunk. Ezután közvetlenül felismerjük, hogy mindig is létezett ez a jelenlévő tudatosság.
A legendás tanító Bodhidharma a kínai Chan buddhizmus alapítója és első patriarchája volt, amely később a japán Zen vallás lett. A történet szerint a császár, Wu Hszü meghívta Bodhidharma-t, hogy megkérdezze őt, mert hallotta, hogy egy nagy bölcs.
“Ki vagytok ti, ott állva előttem?” – kérdezte a császár.
“Nem tudom” – mondta Bodhidharma.
Ebben a választában Bodhidharma áttör a tudat minden trükkjein és megtévesztésén. Nem arról van szó, hogy Bodhidharma agnosztikus volt, aki hisz az igaz természetének ismerhetetlenségében. Bodhidharma a primordial tudatosságra ébredt, de a korlátozott elme képtelen közvetíteni azt. A szavak nem közvetítik a csendes igazságot, mert a szavak zaj. Nem közvetítik a csendet, mert mozgásról szólnak. A szavak egy ujj, amely a hold felé mutat. Ne tévesszék el az ujjat a holdra magára. Nem lehetséges az eredeti tudatosságra mutatni. .
Hogyan tudsz azt mutatni, ami mindenütt és sehol nem található? Mégis minden spirituális tanítás egyfajta kísérlet erre.
Egy relatív szempontból a tudat és az érzékek szűrik és csökkentik a vibrációs mezőt, hogy emberi tapasztalatot élhessünk. Ez a lecsökkentett vetítés az egész külső világ szimulációja, amely egy korlátozott ön által közvetítve történik. Az összes energia és jelenség illúzió árnyékába szökik, az ablakba vagy a gátba, amelyet át kell lépni ahhoz, hogy közvetlenül a valóságra ébredjünk. Még az illúzió látszólagos átlépése is csak illúzió. Azok, akik felismerik igazi természetüket, azt mondták, hogy csak jelenik meg hogy akadály van közted és az elsődleges tudat között, mivel valójában minden az az tudat. Amíg fennáll a korlátozott én illúziója, addig a tudatosságot kihasználva játszik egy rejtőzködő játékot. Bár értelemszerűen megértjük, hogy az egész én struktúra illuzórikus, mégis a benne rejlő illúzióban ragadtunk, továbbra is vágyakozással és ellenszenvvel reagálunk a preferenciákra és a kondicionált konstrukciókra, amint a vágy és a visszautasítás felmerül. A tudatosság mélysége eléréséhez nagy óvatosság szükséges, és az embernek jobban kell szeretnie az ébredést, mint az illuziót, jobban kell szeretnie az életet, mint magát az életet.
Ha minden illúzió, akkor miért ne maradnánk egyszerűen egyetlen pontban is tudatában a tudatnak, és elfordulnánk a tudat felé, és nem foglalkoznánk az illúzióval? Ez könnyebb mondani, mint megvalósítani. A legtöbbünk számára az illúzió rendkívül állhatatos, és a tudat ingadozásai folyamatosan zavarják a békénket (a vrittik vagy a tudat “forrógömbjeit”). Amint megpróbálunk kilépni a kondicionált mintáinkból, a mátrix kimeríthetetlen gravitációja és inerciája visszahúz minket a mája spiráljába. A kondicionált minták jól bevált görbéi kialakultak, és az energia alapvetően ezeken a régi csatornákon halad, hacsak nem történik egy megszakítás és a vezetékezés útjának újbóli irányítása. A kondicionált minták útvonalát a biológiai kondicionálás és a társadalmilag örökölt kondicionálás ötvözött formája alkotja. A biológiai kondicionálásunkban található a legmélyebb reakció-érzékelési impulzus, amely sublimálódik a gondolkodás és a viselkedés magasabb és összetettebb szintjeire. A társadalmi kondicionálásunk a primitív ösztönökre épül, és a belső állat agyban otthonosan megtalálható belső állati kondicionálással van összekapcsolva.
A nyíltan megvilágított úton feltárjuk az öntudat alatti rejtegetett mintákat, és vannak olyan felemelkedési szintek is, amelyekről hasonlóképpen nem tudunk, mert nem a belső növekedésünk révén jelentkeztek meg. A felsőbb tudatosság olyan, mint egy virág, amely még nem virágzott, és nem tudjuk, hogyan fog kinézni.
Van egy régi mondás (a szanszkrit nyelvű Kupamanduka néven) egy teknőkről, amely egy kutak alján él. A teknő azt hiszi, hogy a kutak az egész világ. Megvizsgálja minden cserépedényet a kutakban, és minden irányban méri, így a teknő a világ teljességéről beszél a legfelsőbb bizalommal. Egy nap egy hal beleesik a kutakba és elmeséli a fantasztikus történeteket a külvilágról és a hatalmas tengeren való úszásról. A teknő ugyanis nem képes ezt felfogni vagy elképzelni, ezért elutasítja a történeteket, mint hazugságokat vagy őrültséget.
Olyanok vagyunk, mint a kútban lévő béka. Nem tudjuk, hogy mit nem tudunk.
Az öntudatlan pontosan az; nem tudatos. Ha tudnánk, mi az, akkor tudatos lenne. Nem tudunk elhagyni vagy megszabadulni egy olyan mintától, amelyet nem tudunk tudatosan irányítani. Vannak olyan részei magunkban, amelyek rejtve vannak, és amelyek az állati természetünkben tudattalanul működnek; mély vágyak és ellenszennyezések, amelyek a bálványfejű agyhoz kötődnek és minden viselkedési és életbeli aspektusunkban sublimálódnak. És vannak olyan részei is, amelyek a felsőbb lélek-szintű mintákon vagy struktúrákon belül működnek, de ezekhez a finomabb dimenziókhoz nem kötöttük össze a kapcsolatokat.
Ebben az életünkben lehetőséget kapunk arra, hogy elmenjünk tovább és elmenni mélyebben. A megvilágosodási folyamat a kozmikus elme tágas területeibe vezeti el bennünket, míg az ébredés elmélyíti a jelen pillanatot. Ahogy haladunk az úton, valószínűleg lesznek időszakok, amikor nem vagyunk éberek; valamely illúzió aspektusával azonosulva. A mája-spirál vonzása erőteljes. Ezenkív, a formális meditáció és önismereti gyakorlatok, Ha felismerjük, hogy az életünk minden pillanatát kihasználhatjuk, hogy jobban tudatosak legyünk, hogy jobban szabadok legyünk. Ez természetesen akkor következik be, amikor végre leállunk az illúziókra való reagálással. Amikor leállunk az illúziókra való reagálással, az önmagunkban keletkezik egy feszültség, mivel a régi minták elhalnak, ez pedig átalakuláshoz és a tudat magasabb szintjeinek kialakulásához vezet. Te válni a halott talajból, amelyből a következő szint a következő te növekszik. A megvilágosodási folyamat során az értelmes lény fogalma egyre inkább kiterjed, hogy magába foglaljon egyre több tudatot/maya és a magasabb önléptékű szintjeit, amíg végül azonos lesz mindennel (végül a dualitás nélküli valóságként ébredünk fel). A relatív szempontból továbbra is azon dolgozunk, hogy felszabaduljunk, bár az abszolút szempontból valódi természetünk mindig is szabad. Ez az út nélküli út.