"Belső világok, külső világok" videó átírása
3. rész: A kígyó és a lótusz
A nyugati civilizáció és az írott nyelv megjelenése előtt a tudomány és a spiritualitás nem voltak két különálló dolog. Az ókori nagy hagyományok tanításaiban a tudás és a bizonyosság külső keresését kiegyensúlyozta a mulandóság belső érzése és a változás spiráljának intuitív megértése. Ahogy a tudományos gondolkodás egyre dominánsabbá vált és az információk száma megsokszorozódott, a tudásrendszereinkben fragmentáció kezdett kialakulni. A fokozódó specializáció azt jelentette, hogy egyre kevesebben voltak képesek átlátni a nagy képet, megérezni és megérteni a rendszer egészének esztétikáját.
Senki sem tette fel a kérdést: "Jó-e nekünk ez az egész gondolkodásmód?"
Az ősi tudás itt van közöttünk, nyíltan látható, mégis rejtve. De túlságosan el vagyunk foglalva a gondolatainkkal ahhoz, hogy felismerjük. Ez az elfeledett bölcsesség egy út a belső és a külső közötti egyensúly helyreállításához. Yin és yang. A változás spirálja és a lelkünk mélyén lévő nyugalom között. A görög mitológiában Aszklépiosz Apollón fia és a gyógyítás istene volt. Bölcsessége és gyógyító képességei felülmúlhatatlanok voltak, és állítólag ő fedezte fel az élet és a halál titkát. Az ókori Görögországban az aszklépioszi gyógyító templomok elismerték az ősi spirál erejét, amelyet Aszklépiosz pálcája szimbolizál.
Hippokratész, az orvostudomány atyja, akinek esküje ma is az orvosi szakma erkölcsi kódexét alkotja, állítólag egy aszklépioszi templomban kapta képzését. A mai napig ez az evolúciós energiánk szimbóluma az Amerikai Orvosi Szövetség és más orvosi szervezetek logójaként szolgál világszerte. Az egyiptomi ikonográfiában a kígyó és a madár az emberi természet kettősségét vagy polaritását jelképezi. A kígyó, a lefelé irányuló erő, a megnyilvánult spirál, a világ evolúciós energiája. A madár a felfelé irányuló erő; a nap felé orientált felfelé irányuló áramlat, vagyis az ébredt, egypontos tudatosság; az Akasha üressége.
A fáraókat és az isteneket felébredt energiával ábrázolják, amelynek során a kundalini kígyó felkúszik a gerincen, és áthatol a szemek közötti "ajna csakrán". Ezt Horusz szemének nevezik. A hindu hagyományban a bindi szintén a harmadik szemet jelképezi; az isteni kapcsolatot a szellemmel. Tutanhamon király maszkja klasszikus példa, amelyen mind a kígyó, mind a madár motívumai megjelennek. A maja és az azték hagyományok a kígyó és a madár motívumait egyetlen istenben egyesítik. Quetzalcoatl vagy Kukulkan. A tollas kígyóisten az ébredt evolúciós tudatot, illetve az ébredt Kundalinit jelképezi. Az a személy, aki magában felébreszti Quetzalcoatlt, az isteni élő megtestesülése. Azt mondják, hogy Quetzalcoatl, vagyis a kígyóenergia, az idők végén visszatér majd. A kígyó- és madárszimbólumok a kereszténységben is megtalálhatók. Valódi jelentésük talán mélyebben rejtve van, de a jelentésük megegyezik más ősi hagyományokéval. A kereszténységben a Krisztus feje felett gyakran látható madár vagy galamb a Szentlélek vagy a Kundalini Shakti megtestesülése, ahogyan az a hatodik csakrába és azon túlra emelkedik.
A keresztény misztikusok a Kundalinit más néven emlegették: Szentléleknek. János evangéliumában (3:12) ez áll: “Ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie.” Jézus és Mózes felébresztették Kundalini-energiájukat, és felébredt tudatosságot hoztak az emberi vágyakat hajtó tudattalan hüllői erőkbe. Jézusról azt mondták, hogy negyven napot és negyven éjszakát töltött a sivatagban, amely idő alatt a Sátán kísértette. Hasonlóképpen Buddhát is "Mara" kísértette, amikor a Bodhi-fa, vagyis a bölcsességfa alatt ült, hogy elérje a megvilágosodást. Krisztusnak és Buddhának egyaránt el kellett fordulnia az érzéki örömök és a világi ragaszkodás csábításától. Mindkét történetben a démon az egyén saját ragaszkodásainak megtestesülése. Ha az Ádám és Éva történetét a védikus és egyiptomi hagyományok fényében olvassuk, rájövünk, hogy az életfát őrző kígyó a Kundalini. Az alma a külső érzéki világ csábítását és kísértését jelképezi, amely eltereli figyelmünket a belső világ, a bennünk lévő tudásfájának megismeréséről. A fa egyszerűen a bennünk lévő nadik, vagyis az energiameridiánok hálózata, amelyek szó szerint fa-szerű struktúrákat alkotnak az egész testben.
Az ego által vezérelt külső kielégülésre való törekvésünkben elvágtuk magunkat a belső világ megismerésétől, az Akashával és a bölcsesség forrásával való kapcsolatunktól. A sárkányokról szóló számos történelmi mítosz metaforaként értelmezhető azoknak a kultúráknak a belső energiáira, amelyekbe beágyazódnak. Kínában a sárkány még mindig a boldogságot jelképező szent szimbólum. Az egyiptomi fáraókhoz hasonlóan az evolúciós energiáikat felébresztett ókori kínai császárokat is a szárnyas kígyó, vagyis a sárkány ábrázolta. A Jade Császár vagy Mennyei Császár királyi totemje az Idához és Pingalához hasonló egyensúlyt mutat. A taoizmus yinje és yangja, amely felébreszti a tobozmirigy-központot, vagyis azt, amit a taoizmusban Felső Dantiennek neveznek.
A természet tele van különféle fényérzékelő és -asszimiláló mechanizmusokkal. Például a tengeri sün valójában lát a tüskés testével, amely egy nagy szemként működik. A sünök érzékelik a tüskéikre eső fényt, és összehasonlítják a sugarak intenzitását, hogy képet kapjanak a környezetükről. A zöld iguánák és más hüllők fejük tetején egy parietális szemmel, vagyis tobozmiriggyel rendelkeznek, amelynek segítségével felülről észlelik a ragadozókat. Az emberi tobozmirigy egy kis belső elválasztású mirigy, amely segít szabályozni az ébrenlét és az alvás ritmusát. Annak ellenére, hogy mélyen a fej belsejében helyezkedik el, a tobozmirigy érzékeny a fényre. Descartes filozófus felismerte, hogy a tobozmirigy területe, vagyis a harmadik szem a tudat és az anyag közötti kapcsolódási pont. Az emberi testben szinte minden szimmetrikus. Két szem, két fül, két orrlyuk – még az agynak is két oldala van. Van azonban egy olyan agyi terület, amely nem tükröződik. Ez a tobozmirigy területe és az azt körülvevő energetikai központ.
Fizikai szinten a tobozmirigy természetes úton egyedülálló molekulákat képez, mint például a DMT. A DMT születéskor és halálkor is természetesen keletkezik, szó szerint egyedülálló hídként működve az élők és a halottak világa között. A DMT mély meditációs állapotok és a szamádhi során, illetve entheogén eszközök segítségével termelődik természetes úton. Például az ayahuasca-t a dél-amerikai sámán hagyományokban használják a belső és a külső világ közötti fátyol eltávolítására. Maga a "pineal" szó ugyanabból a gyökből származik, mint a "pine-cone“ (fenyőtoboz), mivel a tobozmirigy hasonló spirális filotaxis-mintázatot mutat. Ez a mintázat – amelyet az ”élet virága“ mintázatként is ismernek – gyakran megjelenik a megvilágosodott vagy felébredt lényeket ábrázoló ősi műalkotásokban.
Amikor a toboz képe szent műalkotásokon megjelenik, az a felébredt harmadik szemet jelképezi; az evolúciós energia áramlását irányító, egypontos tudatosságot. A toboz a magasabb csakrák kinyílását szimbolizálja, amelyek akkor aktiválódnak, amikor a Sushumna felemelkedik az Ajna-csakráig és azon túlra. A görög mitológiában Dionüszosz imádói thyrszust, vagyis spirálisan kúszónövényekkel körbefont, tetején tobozzal ellátott óriási botot hordtak. Ez is a dionüszoszi energiát, illetve a Kundalini Shakti-t szimbolizálja, ahogyan az a gerinc mentén felfelé halad a hatodik csakrában található tobozmirigyig. A Vatikán szívében talán egy hatalmas Jézus- vagy Mária-szobrot várnánk, ehelyett azonban egy hatalmas tobozszobrot találunk, ami arra utal, hogy a keresztény történelemben talán létezett ismeret a csakrákról és a Kundaliniról, de valamilyen okból ezt eltitkolták a tömegek elől. Az egyház hivatalos magyarázata szerint a fenyőtoboz az újjászületés szimbóluma, és Krisztusban az új életet jelképezi.
A tizenharmadik századi filozófus és misztikus, Meister Eckhart így fogalmazott: "Az a szem, amellyel én látom Istent, és az a szem, amellyel Isten lát engem, egy és ugyanaz.“ A King James-féle Bibliában Jézus így szólt: ”A test világossága a szem; ha tehát a szemed tiszta, egész tested világos lesz." Buddha azt mondta: "A test egy szem.“ A szamádhi állapotában az ember egyszerre a látó és a látott. Mi vagyunk az önmagát tudatosító univerzum. Amikor a kundalini aktiválódik, serkenti a hatodik csakrát és a tobozmirigy-központot, és ez a terület elkezd visszanyerni néhány evolúciós funkcióját.
A sötétségmeditációt évezredek óta alkalmazzák a tobozmirigy területén található hatodik csakra aktiválásának módszereként. E központ aktiválása lehetővé teszi az ember számára, hogy meglássa belső fényét. Legyen szó a közmondásos, barlang mélyére visszavonuló jógiról vagy sámánról, taoista vagy maja beavatottról, vagy tibeti szerzetesről, minden hagyomány tartalmaz egy olyan időszakot, amelynek során az ember a sötétségbe merül. A tobozmirigy a kapu ahhoz, hogy az ember közvetlenül megtapasztalja saját finomenergiáját. Nietzsche filozófus így fogalmazott: "Ha elég sokáig bámulsz a mélységbe, végül rájössz, hogy a mélység is visszanéz rád.“ A dolmenek, vagyis az ősi portálsírak a Föld legrégebbi fennmaradt építményei közé tartoznak. Legtöbbjük a Kr. e. 3000–4000 közötti neolitikumra nyúlik vissza, és Nyugat-Európában néhány közülük hétezer éves. A dolmeneket arra használták, hogy az ember belépjen az örökös meditációba, amelynek segítségével hidat teremtett a belső és a külső világ között.
Ahogy az ember teljes sötétségben folytatja a meditációt, végül elkezd észlelni a belső energiát vagy fényt, miközben a harmadik szem aktiválódik. A nap és a hold által szabályozott cirkadián ritmusok már nem irányítják a test működését, és egy új ritmus alakul ki. A hetedik csakrát évezredek óta az ”OM" szimbólum jelképezi. Ez a szimbólum szanszkrit jelekből áll össze, amelyek az elemeket ábrázolják. Amikor a kundalini a hatodik csakra fölé emelkedik, energiaköröket kezd létrehozni. Az energiakörök rendszeresen megjelennek a világ különböző részein élő, különböző hagyományokhoz tartozó vallási festményeken. A glória, vagyis az ébredt lény körül látható energiamintázat ábrázolása szinte minden vallásban és a világ minden táján közös. A csakrák ébredésének evolúciós folyamata nem egy csoport vagy egy vallás kizárólagos tulajdona, hanem a bolygón élő minden ember születési joga. A koronacsakra az istenihez való kapcsolat; az, ami a dualitáson túl van. A név és a forma határain túl.
Ehnaton egy fáraó volt, akinek Nefertiti volt a felesége. Őt a Nap fiaként emlegetik. Újra felfedezte magában "Aten“-t, vagyis Isten szavát, egyesítve a kundalinit és a tudatot. Az egyiptomi ikonográfiában a felébredt tudatot ismét a napkorong szimbolizálja, amely az istenek vagy a felébredett lények feje felett látható. A hindu és a jógikus hagyományokban ezt a glóriát ”Sahasrara"-nak, az ezer szirmú lótusznak nevezik. A Buddhát a lótusz szimbólumával hozzák összefüggésbe. A filotaxis-minta pontosan ugyanaz a minta, mint ami a kinyíló lótuszban is megtalálható. Ez az élet virágának mintája. Az élet magja. Ez az az alapvető minta, amelybe minden forma illeszkedik. Ez maga a tér alakja, vagy az Akásához tartozó tulajdonság.
A történelem egy bizonyos időszakában az élet virága szimbólum elterjedt volt az egész Földön. Az élet virágát oroszlánok őrzik Kína és Ázsia más részeinek legszentebb helyein. Az I-Csing 64 hexagrammája gyakran veszi körül a yin-yang szimbólumot, amely az élet virágának egy másik ábrázolási módja. Az életvirágon belül található az összes platóni test geometriai alapja; lényegében minden létezhető forma. Az ősi életvirág a Dávid-csillag geometriájából indul ki, vagyis felfelé és lefelé néző háromszögekből. Háromdimenziós térben ezek tetraéder szerkezetek lennének. Ez a szimbólum egy jantra, egyfajta program, amely az univerzumban létezik; az a gép, amely fraktálvilágunkat generálja. A jantrákat évezredek óta használják a tudat felébresztésének eszközeként. A jantra vizuális formája a spirituális kibontakozás belső folyamatának külső ábrázolása. Ez az univerzum rejtett zenéje, amely láthatóvá válik, és egymást metsző geometriai formákból, valamint interferencia-mintázatokból áll.
Minden csakra egy lótusz, egy jantra, egy pszichofiziológiai központ, amelyen keresztül megtapasztalható a világ. A hagyományos jantrák, amilyenek például a tibeti hagyományban megtalálhatók, gazdag jelentésrétegekkel bírnak, és néha egy teljes kozmológiát és világnézetet is magukban foglalnak. A jantra egy folyamatosan fejlődő minta, amely egy ciklus ismétlődésének vagy iterációjának erején keresztül hat. A jantra ereje a mai világban szinte teljesen elveszett, mert a jelentést kizárólag a külső formában keressük, és szándékunkkal nem kapcsoljuk össze azt belső energiáinkkal. Jó oka van annak, hogy a papok, szerzetesek és jógik hagyományosan cölibátust tartottak. Ma már csupán egy-két kivételtől eltekintve senki sem tudja, miért gyakorolják a cölibátust, mert az igazi cél elveszett. Egyszerűen fogalmazva: ha az energiádat több sperma vagy petesejt termelésére fordítod – attól függően, hogy mi a helyzet –, akkor kevesebb marad a kundalini felemelkedésének táplálására, amely a magasabb csakrákat aktiválja. A kundalini életenergia, amely egyben szexuális energia is. Amikor a tudatosság kevésbé összpontosul az állati ösztönökre, és a magasabb csakrákat tükröző tárgyakra irányul, az az energia a gerincen felfelé áramlik az említett csakrákba. Számos tantrikus gyakorlat tanítja, hogyan lehet elsajátítani a szexuális energiát, hogy azt a magasabb szintű spirituális fejlődés érdekében lehessen felhasználni. A tudatállapotod teremti meg a megfelelő feltételeket ahhoz, hogy az energiád növekedhessen. A tudatállapotba való belépés pillanatok alatt megtörténik. Ahogy Eckhart Tolle mondja: ”A tudatosság és a jelenlét mindig a mostban történik.“ Ha megpróbálsz valamit előidézni, akkor ellenállást teremtesz a létezővel szemben. Az evolúciós energia kibontakozását az összes ellenállás eltávolítása teszi lehetővé.
Az ősi jógahagyományban a jógapózokat a test meditációra való felkészítésére használták. A hatha-jóga soha nem kizárólag testmozgási programként szolgált, hanem a belső és külső világok összekapcsolásának eszközeként. A szanszkrit „hatha” szó jelentése: nap („ha”) és hold („tha”). Patanjali eredeti Jóga-szútráiban a jóga nyolc ágának célja megegyezik Buddha nyolcrétű ösvényével: az ember felszabadítása a szenvedés alól. Amikor a kettős világ polaritásai egyensúlyba kerülnek, megszületik egy harmadik dolog. Megtaláljuk azt a titokzatos Aranykulcsot, amely felszabadítja a természet evolúciós erőit. A nap és a hold csatornáinak ez a szintézise az evolúciós energiánk. Mivel az emberek manapság szinte kizárólag a gondolataikkal és a külső világgal azonosulnak, ritka az az egyén, aki eléri a belső és külső erők egyensúlyát, amely lehetővé teszi a kundalini természetes ébredését. Azok számára, akik kizárólag az illúzióval azonosulnak, a Kundalini mindig is inkább metafora, elképzelés marad, mintsem saját energiájuk és tudatosságuk közvetlen megtapasztalása.