Akasha

Belső világok, külső világok – Videó átiratok

1. rész – Akasha

Kezdetben volt a Logosz, a Nagy Bumm, az ősi Om. A Nagy Bumm elmélet szerint a fizikai univerzum egy elképzelhetetlenül forró és sűrű pontból, az úgynevezett szingularitásból spirálszerűen terjeszkedett ki – amely milliárdszor kisebb volt, mint egy tűfej. Az elmélet nem mondja meg, hogy miért vagy hogyan. Minél rejtélyesebb valami, annál inkább magától értetődőnek vesszük, hogy megértjük. Úgy gondolták, hogy végül a gravitáció vagy lelassítja a tágulást, vagy összehúzza az univerzumot egy nagy összeomlásban. A Hubble űrtávcső felvételei azonban azt mutatják, hogy az univerzum tágulása valójában gyorsulni látszik. Egyre gyorsabban tágul, ahogy a Nagy Bumm után növekszik. Valamilyen módon több tömeg van az univerzumban, mint amit a fizika jósolt. A hiányzó tömeg magyarázatára a fizikusok most azt állítják, hogy az univerzum csupán 4% atomanyagból áll, vagyis abból, amit mi normál anyagnak tekintünk. Az univerzum 23%-ja sötét anyag, 73%-ja pedig sötét energia – amit korábban üres térnek tartottunk. Olyan, mint egy láthatatlan idegrendszer, amely végigfut az egész univerzumon, és összeköti minden dolgot.

Az ősi védikus tanítók a Nada Brahmát tanították – az univerzum rezgés. A rezgési mező minden igazi spirituális élmény és tudományos kutatás gyökere. Ugyanaz az energiamező, amelyet a szentek, a buddák, a jógik, a misztikusok, a papok, a sámánok és a látnokok megfigyeltek, amikor önmagukba tekintettek. A történelem során Akasának, az Ősi Omnak, Indra ékszerhálójának, a szférák zenéjének és ezer más névnek nevezték. Ez minden vallás közös gyökere, és a belső világunk és a külső világunk közötti kapcsolat.

A 3. századi mahájána buddhizmusban olyan kozmológiát írtak le, amely nem sokban különbözik a mai legfejlettebb fizikától. Indra ékköves hálója egy metafora, amelyet egy sokkal régebbi védikus tanítás leírására használnak, és amely szemlélteti, hogyan szövődik össze az univerzum szövet. Indra, az istenek királya, életre hívta a napot, és ő mozgatja a szeleket és a vizeket. Képzeljünk el egy pókhálót, amely minden dimenzióba kiterjed. A háló harmatcseppekből áll, és minden csepp tartalmazza az összes többi vízcsepp tükörképét, és minden tükröződő harmatcseppben megtalálhatók az összes többi csepp tükörképei. Az egész háló, ebben a tükröződésben, és így tovább, a végtelenségig. Indra hálóját holografikus világegyetemként lehetne leírni, ahol még a legkisebb fénysugár is magában hordozza a teljes egész mintázatát.

A szerb-amerikai tudóst, Nikola Teslát néha úgy emlegetik, mint a 20. század feltalálóját. Tesla fedezte fel a váltakozó áramot, és számos más találmányt is ő hozott létre, amelyek ma már a mindennapi élet részét képezik. Az ősi védikus hagyományok iránti érdeklődése révén Tesla egyedülálló helyzetben volt ahhoz, hogy a tudományt mind keleti, mind nyugati modell alapján megértse. Mint minden nagy tudós, Tesla is mélyen belelátott a külvilág rejtélyeibe, de ugyanilyen mélyen belenézett önmagába is. Az ősi jógikhoz hasonlóan Tesla is az "Akasha" kifejezést használta annak az éteri érzésnek a leírására, amely minden dologon átterjed. Tesla Swami Vivekananda tanítványa volt, egy olyan jóginak, aki India ősi tanításait elhozta a Nyugatra. A védikus tanításokban az Akasha maga a tér; az a tér, amelyet a többi elem tölt ki, és amely a rezgéssel egyidejűleg létezik. A kettő elválaszthatatlan. Az Akasha a Prana jangjához tartozó jin.

Az Akasha, vagyis az elsődleges anyag fogalmának megértésében segítségünkre lehet a fraktálok koncepciója. Csak az 1980-as években tették lehetővé a számítástechnika fejlődése, hogy a természetben előforduló mintákat ténylegesen vizualizáljuk és matematikailag reprodukáljuk. A “fraktál” kifejezést 1980-ban Benoit Mandelbrot matematikus alkotta meg, aki bizonyos egyszerű matematikai egyenleteket tanulmányozott, amelyek ismétlődése során korlátozott keretek között végtelen sorozatot hoznak létre változó matematikai vagy geometriai formákból. Ezek korlátozottak, ugyanakkor végtelenek is. A fraktál egy durva geometriai alakzat, amely részekre osztható, amelyek mindegyike nagyjából a teljes minta kicsinyített mása – ezt a tulajdonságot önhasonlóságnak nevezik.

Mandelbrot fraktáljait Isten ujjlenyomatának is nevezik. A természet által létrehozott műalkotásokat látja. Ha a Mandelbrot-ábrát egy bizonyos módon elforgatjuk, akkor kissé úgy néz ki, mint egy hindu istenség vagy Buddha. Ezt az ábrát "Buddhabrot“-nak nevezték el. Ha megnézzük az ókori művészet és építészet egyes formáit, láthatjuk, hogy az emberek már régóta társítják a szépséget és a szakralitást a fraktálmintákkal. Végtelenül összetett, mégis minden része magában hordozza a magot, amellyel az egész újraalkotható. A fraktálok megváltoztatták a matematikusok világnézetét az univerzumról és annak működéséről. Minden új nagyítási szinttel eltérések jelennek meg az eredetihez képest. Állandó változás és átalakulás zajlik, ahogy a fraktál részleteinek egyik szintjéről a másikra haladunk. Ez az átalakulás a kozmikus spirál. Az idő-tér mátrixába ágyazott intelligencia. A fraktálok természetüknél fogva kaotikusak – tele vannak zajjal és renddel. Amikor elménk felismer vagy meghatározza egy mintát, úgy összpontosítunk rá, mintha az egy dolog lenne. Megpróbáljuk megtalálni azokat a mintákat, amelyeket szépnek tartunk, de ahhoz, hogy ezeket a mintákat az elménkben megtartsuk, el kell taszítanunk a fraktál többi részét. Ha érzékszerveinkkel próbáljuk felfogni a fraktált, azzal korlátozzuk annak mozgását. Az univerzumban minden energia semleges, időtlen és dimenziómentes.

Saját kreativitásunk és mintázatfelismerő képességünk képezi a kapcsolatot a mikrokosmosz és a makrokozmosz között. A hullámok időtlen világa és a dolgok szilárd világa között. A megfigyelés a gondolkodásban rejlő korlátok révén megvalósuló teremtési cselekvés. A szilárdság, a dolgok illúzióját teremtjük meg a címkézéssel, a megnevezéssel. Kierkegaard filozófus így fogalmazott: "Ha megnevezel, akkor tagadsz engem.“ Azzal, hogy nevet, címkét adsz nekem, tagadod mindazt, ami egyébként lehetséges lenne számomra. A részecskét tárgyként rögzíted azzal, hogy leszögezed, megnevezed, de ezzel egyidejűleg meg is teremted, meghatározzad a létezését. A kreativitás a legfőbb természetünk. A dolgok teremtésével együtt jön az idő, amely megteremti a szilárdság illúzióját.

Einstein volt az első tudós, aki rájött, hogy amit üres térnek gondolunk, az nem a semmi, hanem tulajdonságokkal rendelkezik, és a tér természetéhez szinte felfoghatatlan mennyiségű energia tartozik. A neves fizikus, Richard Feynman egyszer azt mondta: "Egyetlen köbméter térben is elegendő energia van ahhoz, hogy a világ összes óceánját felforralja.“ A haladó meditálók tudják, hogy a csendben rejlik a legnagyobb erő. A Buddha még egy másik kifejezést használt az elsődleges anyagra: a kalapákat, amelyek olyanok, mint apró részecskék vagy hullámocskák, amelyek másodpercenként billiószor keletkeznek és múlnak el. A valóság ebben az értelemben olyan, mint egy holografikus filmkamera képkockáinak sorozata, amelyek olyan gyorsan váltakoznak, hogy a folytonosság illúzióját keltik. Amikor a tudat tökéletesen mozdulatlanná válik, az illúzió megérthetővé válik, mert éppen a tudat maga hajtja azt.

A keleti ősi hagyományokban már évezredek óta tudják, hogy minden rezgés. ”Nada Brahma“ – az univerzum hang. A ”nada“ szó hangot vagy rezgést jelent, a ”Brahma" pedig Isten neve. Brahma egyszerre az univerzum és a teremtő is. A művész és a művészet elválaszthatatlanok. Az Upanisádokban, az ókori India egyik legrégebbi emberi feljegyzésében, így szerepel: "Brahma, a teremtő, lótuszvirágon ülve kinyitja a szemét, és létrejön a világ. Brahma lehunyja a szemét, és a világ megszűnik létezni." Az ókori misztikusok, jógik és látnokok mindvégig azt állították, hogy a tudat legalapvetőbb szintjén létezik egy mező. Az akashikus mező, vagy az akashikus feljegyzések, ahol minden információ, minden múltbeli, jelenbeli és jövőbeli élmény most és mindig létezik. Ez az a mező vagy mátrix, amelyből minden dolog származik. A szubatomi részecskéktől kezdve a galaxisokig, a csillagokig, a bolygókig és minden életig. Soha nem látsz semmit teljes egészében, mert az rétegekre épülő rezgésekből áll, és folyamatosan változik, információt cserélve az Akashával.

A fa magába szívja a napot, a levegőt, az esőt, a Földet. Egy energiavilág áramlik be és ki abból a dologból, amit fának nevezünk. Amikor a gondolkodó elme csendben van, akkor látod a valóságot olyannak, amilyen. Minden aspektusát együtt. A fa, az ég és a Föld, az eső és a csillagok nem különállóak. Az élet és a halál, az én és a másik nem különállóak. Ahogyan a hegy és a völgy is elválaszthatatlanok. Az amerikai őslakosok és más ősi hagyományok szerint mindennek van lelke, ami egyszerűen csak egy másik kifejezés arra, hogy minden kapcsolódik az egyetlen rezgési forráshoz. Van egy tudat, egy mező, egy erő, amely áthatol mindenen. Ez a mező nem körülötted zajlik, hanem ÁTÖDÖTTÖL, és TE MAGAD vagy.

Te vagy az "U‘ az univerzumban. Te vagy a szem, amelyen keresztül a teremtés látja önmagát. Amikor felébredsz egy álomból, rájössz, hogy az álomban minden te voltál. Te teremtetted azt. Az úgynevezett való élet sem különbözik ettől. Mindenki és minden te vagy. Az az egyetlen tudat, amely minden szeméből kinéz, minden szikla alatt, minden részecske belsejében.

A CERN-nél, az európai részecskefizikai laboratóriumban dolgozó nemzetközi kutatók ezt a mezőt keresik, amely minden dologon átnyúlik. De ahelyett, hogy befelé tekintenének, a külső fizikai világot vizsgálják. A svájci Genfben található CERN laboratórium kutatói bejelentették, hogy megtalálták a Higgs-bozont, vagyis az "Isten-részecskét“. A Higgs-bozonra irányuló kísérletek tudományosan bizonyítják, hogy egy láthatatlan energiamező tölti ki az űr vákuumát. A CERN nagy hadronütköztetője egy 17 mérföld kerületű gyűrűből áll, amelyben két részecskesugár ellentétes irányban száguld, majd összefutva szinte fénysebességgel ütközik egymással. A tudósok megfigyelik, mi sül ki ezekből az erőszakos ütközésekből. A standard modell nem tudja megmagyarázni, hogyan nyerik el a részecskék a tömegüket. Úgy tűnik, minden rezgésből áll, de nincs olyan ”dolog", ami rezegne.

Olyan, mintha lenne egy láthatatlan táncos, egy árnyék, amely rejtőzködve táncol az univerzum balettjében. Az összes többi táncos mindig is e rejtőzködő táncos körül táncolt. Megfigyeltük a tánc koreográfiáját, de eddig nem láthattuk azt a táncost. Az úgynevezett ”Isten-részecske“, az univerzum alapanyagának tulajdonságai, minden anyag szíve, amely magyarázatot adna a megmagyarázhatatlan tömegre és energiára, amely az univerzum tágulását hajtja. De a Higgs-bozon felfedezése, messze nem magyarázza meg az univerzum természetét, hanem egyszerűen csak egy még nagyobb rejtélyt tár fel, feltárva egy olyan univerzumot, amely még rejtélyesebb, mint amit valaha is elképzelhettünk. A tudomány közeledik a tudatosság és az anyag közötti küszöbhöz. Az a szem, amellyel az ősi mezőre tekintünk, és az a szem, amellyel a mező ránk tekint, egy és ugyanaz.

A német író és kiválóság, Wolfgang von Goethe így fogalmazott: "A hullám az az ősi jelenség, amelyből a világ született.’ A cimatika a látható hang tanulmányozása. A “cymatic” szó a görög "cyma" gyökből származik, amely hullámot vagy rezgést jelent. Az egyik első nyugati tudós, aki komolyan tanulmányozta a hullámjelenségeket, a 18. században élt Ernst Chladni, német zenész és fizikus volt. Chladni felfedezte, hogy amikor homokot szórt fémlemezekre, majd hegedűvonóval rezegtette a lemezeket, a homok önmagától mintázatokba rendeződött. A keletkező rezgéstől függően különböző geometriai alakzatok jelentek meg. Chladni ezeknek az alakzatoknak a teljes katalógusát rögzítette, és ezeket Chladni-alakzatoknak nevezik. Ezek közül a minták közül sok megtalálható a természetben is. Ilyen például a teknős páncéljának mintázata vagy a leopárd foltmintázata. A Chladni-minták, illetve a cimatikus minták tanulmányozása egy olyan titkos módszer, amellyel a csúcsminőségű gitár-, hegedű- és egyéb hangszerkészítők meghatározzák az általuk készített hangszerek hangminőségét.

Hans Jenny az 1960-as években továbbfejlesztette Chladni munkáját: különféle folyadékokat és elektronikus erősítést használt a hangfrekvenciák előállításához, és ő alkotta meg a “cimatika” kifejezést. Ha egyszerű szinuszhullámokat vezetünk át egy tál vízen, mintázatok láthatók a vízben. A hullám frekvenciájától függően különböző hullámminták jelennek meg. Minél magasabb a frekvencia, annál összetettebb a minta. Ezek a formák ismétlődőek, nem véletlenszerűek. Minél többet figyeljük, annál inkább láthatjuk, hogyan alakítja a rezgés az anyagot összetett formákká egyszerű, ismétlődő hullámokból. Ez a vízrezgés napraforgóhoz hasonló mintázatot mutat. Egyszerűen a hangfrekvencia megváltoztatásával más mintát kapunk. A víz egy nagyon titokzatos anyag. Rendkívül befolyásolható. Vagyis képes befogadni és megtartani a rezgést. Magas rezonanciaképessége, érzékenysége és a rezonálásra való belső hajlandósága miatt a víz azonnal reagál mindenféle hanghullámra. A rezgő víz és a föld alkotja a növények és állatok tömegének nagy részét. Könnyű megfigyelni, hogy a vízben fellépő egyszerű rezgések hogyan hoznak létre felismerhető természetes mintázatokat, de ha szilárd anyagokat adunk hozzá és növeljük az amplitúdót, a dolgok még érdekesebbé válnak. Ha kukoricakeményítőt adunk a vízhez, összetettebb jelenségeket kapunk. Talán magának az életnek az elvei is megfigyelhetők, ahogy a rezgések a kukoricakeményítő-cseppet olyanná alakítják, ami mozgó organizmusnak tűnik.

Az univerzum élettartó elvét minden jelentős vallás olyan szavakkal írja le, amelyek tükrözik az adott történelmi korszak megértését. Az inkák nyelvén – akik a kolumbusz előtti Amerika legnagyobb birodalmát alkották – az "emberi test" kifejezés “alpa camasca”, ami szó szerint "élő földet" jelent. A kabbala, vagyis a zsidó misztika Isten isteni nevéről beszél. Arról a névről, amelyet nem lehet kimondani. Nem lehet kimondani, mert ez egy rezgés, amely mindenütt jelen van. Ez minden szó, minden anyag. Minden a szent szó.

A tetraéder a legegyszerűbb forma, amely három dimenzióban létezhet. Valaminek legalább négy pontja kell, hogy legyen ahhoz, hogy fizikai valósággá váljon. A háromszögszerkezet a természet egyetlen önstabilizáló mintázata. Az Ószövetségben a “tetragrammaton” szót gyakran használták Isten egy bizonyos megnyilvánulásának jelölésére. Ezt használták, amikor Isten szaváról vagy Isten különleges nevéről, a Logosról, illetve az ősi szóról beszéltek. Az ősi civilizációk tudták, hogy az univerzum alapszerkezetének alapja a tetraéder alak. Ebből az alakzatból fakadva a természet alapvető törekvése az egyensúlyra irányul; ez Shiva. Ugyanakkor alapvető törekvése a változásra is irányul; ez Shakti.

A Bibliában a János-evangéliumban általában így szerepel: "Kezdetben volt az Ige", de az eredeti szövegben a “Logosz” kifejezést használták. Herakleitosz görög filozófus, aki Krisztus előtt körülbelül 500 évvel élt, a Logoszra úgy hivatkozott, mint valami alapvetően megismerhetetlenre. Minden ismétlődés, mintázat és forma eredete. A Herakleitosz tanításait követő sztoikus filozófusok ezt a kifejezést az univerzumot átható isteni élettel telítő elvvel azonosították. A szufizmusban a Logosz mindenütt jelen van és mindenben megtalálható. Az az, amiből a megnyilvánulatlan megnyilvánul. A hindu hagyományban a Shiva Nataraja szó szerint “a tánc ura” jelentést hordoz. Az egész kozmosz Shiva dobjára táncol. Minden átitatva van ezzel a lüktetéssel, vagyis lelket kap tőle. Csak addig, amíg Shiva táncol, tud a világ tovább fejlődni és változni, ellenkező esetben visszazuhan a semmibe. Míg Shiva a megfigyelő tudatunkat képviseli, addig Shakti a világ anyaga vagy lényege. Amíg Shiva meditációban fekszik, Shakti megpróbálja megmozgatni, bevonni a táncba. Akárcsak a yin és a yang, a táncos és a tánc egyként léteznek. A Logosz egyben a leplezetlen igazságot is jelenti. Aki ismeri a Logoszt, az ismeri az igazságot.

Az emberi világban számos elrejtő réteg létezik, mivel az Akasha bonyolult struktúrákba kavargott össze, elrejtve a forrást önmaga elől. Mint egy isteni bújócskában, évezredek óta bujkálunk, végül teljesen megfeledkezve a játékról. Valahogyan elfelejtettük, hogy van egyáltalán mit keresni. A buddhizmusban arra tanítanak, hogy meditáció révén közvetlenül érzékeljük a Logost, a változás vagy a mulandóság terét önmagunkban. Amikor megfigyeljük belső világunkat, egyre finomabb és finomabb érzéseket és energiákat észlelünk, ahogy az elme egyre koncentráltabbá és összpontosítottabbá válik. Az “annica”, vagyis a mulandóság közvetlen felismerése révén az érzékelés legalapvetőbb szintjén az ember megszabadul a múló külső formákhoz való ragaszkodástól. Ha egyszer rájövünk, hogy létezik egy rezgési mező, amely minden vallás közös gyökere, hogyan mondhatnánk akkor, hogy "az én vallásom", vagy “ez az én ősi Om-om”, “az én kvantummezőm”?

Világunk valódi válsága nem társadalmi, politikai vagy gazdasági jellegű. Válságunk a tudat válsága, az a képtelenség, hogy közvetlenül megtapasztaljuk valódi természetünket. Az a képtelenség, hogy felismerjük ezt a természetet mindenkiben és mindenben. A buddhista hagyományban a „bodhiszattva” az a személy, akinek felébredt a buddha-természete. A bodhiszattva megfogadja, hogy segít felébreszteni az univerzum minden lényét, felismerve, hogy csak egy tudat létezik. Ahhoz, hogy felébresszük saját valódi önmagunkat, minden lényt fel kell ébresztenünk. „Számtalan érző lény van az univerzumban; megfogadom, hogy mindannyiuk felébresztésében segítek. Hiányosságaim kimeríthetetlenek; megfogadom, hogy mindet legyőzöm. A Dharma megismerhetetlen; megfogadom, hogy megismerem. A felébredés útja elérhetetlen; megfogadom, hogy elérem.”